Hirben.hu Hírben jók vagyunk! Schmidt Ádám sportállamtitkár az interjúban beszélt…
- a 2027-es hazai úszó-vb helyszínválasztásáról és az MVM Dome szerepéről;
- a szakember- és edzőképzés hiányosságairól és fejlesztéséről;
- a játékosértékesítési rendszer kiépítéséről és az MTK példájáról;
- Szoboszlai Dominik liverpooli helytállásának magyar sportra gyakorolt hatásáról;
- Tóth Alex értékesíthetőségéről, és a Ferencváros nemzetközi kupaszerepléséről;
- Szilágyi Áron szerepéről a LA10 programban, és lehetséges jövőjéről;
- a párizsi olimpia tapasztalatairól és a Los Angeles-i felkészülésről;
- a Sportoló Nemzet Program eredményeiről és célkitűzéseiről.
Az erős Fradi érték, de az erős válogatott a cél
A 2025–2026-os labdarúgószezon előtt lépett életbe az államtitkárság és a Nemzeti Sportfejlesztési és Módszertani Központ „ötmagyaros ajánlása” , ami azon NB I-es futballklubokra vonatkozik, amelyek államilag kiemelten támogatott akadémiákat is működtetnek. A döntés komoly vitákat váltott ki, nyáron több sportvezető is kritizálta. Miért épp most érezték úgy, hogy eljött egy ilyen lépés ideje?
Évekkel ezelőtt sok kritika érte a kormányzatot, hogy miért épült fel a Puskás Aréna. Most pedig egy barátságos meccsre is egy-két óra alatt elkelne több is, mint 63 500 jegy. Az elmúlt éveket látva nyugodt szívvel mondhatjuk, a labdarúgás nemzeti ügy. Ez jól mutatja a sportág népszerűségét, és azt is, miért érdemes vele külön, kiemelten is foglalkozni. Még akkor is, ha fontos megjegyezni, egyáltalán nem csak a labdarúgással foglalkozunk, a többi csapatsportágunknál is hasonló rendszer alakult ki az elmúlt években. Azt láttuk, hogy bőven vannak olyan pontok, ahol a fejlődés érdekében be kell avatkozzon az állam. Két kiemelt szempontunk volt. Az egyik, hogy minél több fiatalt aktivizáljunk és tartsunk meg a lehető legtovább a sporton belül, amire a futball tömegeket megmozgató ereje tökéletes. A másik szempont, hogy azokat is a lehető legmagasabb szintre tudjuk segíteni, akik végül versenysportolók lesznek, ebből pedig végeredményben egy sikeres felnőttválogatottat kapjunk, amely az eredményei által olyan élményeket biztosít, ami ismét csak segít népszerűsíteni a sportolást.
Örülünk neki és büszkék vagyunk arra, hogy a Ferencváros évek óta egyesületi szinten biztosítja, hogy magyar zászlóval rendelkező klub topcsapatok ellen, első, második számú európai kupában megmérettesse magát. Idegenben is folyamatosan nemcsak helytállnak, hanem kiemelkedő eredményeket érnek el. Természetes, hogy a klubvezetésüknek ez a legfontosabb cél, de nekünk a fő célunk nem lehet egyetlen klub támogatása. Számunkra az a leglényegesebb, hogy a nemzeti válogatottba minél jobb játékosok érkezzenek a korábban is említett folyamat miatt – és ezért kértem fel 2023 júliusában a válogatott korábbi csapatkapitányát, az akkor visszavonult Szalai Ádámot, hogy jöjjön, és segítsen nekünk ebben. Akkor már három és fél éve működtek az új rendszerben az államilag kiemelt akadémiák, és szerettük volna a munkát számonkérhetőbbé tenni. Amikor tavasszal megtörtént az újabb módosítás, már öt és fél éve működtek az akadémiák, és be kell vallanunk, nem azt éreztük, hogy az elmúlt időszakban olyan szintű változások, eredmények születtek volna, mint azt az állami támogatások mértéke egyébként lehetővé tette. Árulkodók voltak azok a számok, amelyeket nemrég Szalai Ádám bemutatott. Indokoltnak láttuk segíteni a kluboknak a gondolkodásmódjuk megváltoztatásában: hogy motiváljuk őket arra, hogy minél több magyar játékost tegyenek be a csapatba – és ehhez a célszámot kortól függetlenül a már közismert öt főben határoztunk meg.
Rövid – félszezonos – távon mennyire váltotta be a hozzáfűzött reményeiket?
Az igazat megvallva arra számítottunk, hogy akár újabb két-három évig is eltarthat, mire látható hatása lesz ennek a lépésnek, de nem ez történt. Már most tudunk neveket mondani, hány olyan játékos kapott bizonyítási lehetőséget és került a válogatott közelébe, akik a korábbi években nem. A reményünk az, hogy ezek a játékosok, kiegészülve azokkal a fiatalokkal, akik lehet, hogy most még hibázgatnak, nem hoznak minden mérkőzésen kiegyensúlyozott teljesítményt, de 20–30 meccses mintán egyértelműen meghálálhatják a bizalmat, hosszabb távon is stabil arcokká váljanak az NB I-ben. Ebből a merítésből bizton állíthatjuk, lesznek olyanok is, akik el tudnak jutni az NB I-ből magasabban jegyzett bajnokságokba. Nem kell mindenkinek Angliába igazolni, még csak topligákba sem, például Hollandia, vagy Belgium, is olyan szintet képvisel, ahol olyan játékossá válhatnak, amivel Marco Rossi szövetségi kapitányt a jelenleginél jóval kellemesebb helyzetbe tudjuk hozni.
A klubok kommunikációja nem egészen arról szólt, főleg nyáron, hogy ők segítségként élték volna ezt meg. Inkább kényszerről, nyomásról beszéltek. Minek lehet köszönhető ez a merőben ellentétes megélés?
Ők az asztal másik felén ültek… De nem, nem akarom elviccelni a kérdést. Ha az ember jelentős mértékű állami támogatást kap, érthető, hogy társul ehhez egy felfutási szakasz, amikor ennek az egész akadémiai rendszernek ki kell épülnie. Ebben a klubok szinte teljesen szabad kezet kaptak, minimális központi kontroll volt felettük. Ám legalább ilyen természetes, hogy idővel eljön annak is az ideje, hogy ezekért az összegekért cserébe már megfogalmazhatóvá válnak bizonyos elvárások. Nagyon nehéz lenne amellett érvelnie bárkinek, hogy egy támogató miért nem köthet ki teljesítendő célokat is a támogatása felhasználása mellé. Itt sem történt más. Ugyanakkor azt gondolom, kényszer egyik klubon sincs: nyugodtan mondhatja bárki, hogy nem szeretne államilag kiemelt akadémia lenni, és a saját céljait saját forrásokból kívánja megvalósítani. Akkor nem kell betartani ezeket a szabályokat, az elkészült infrastruktúrát, a megszerzett szaktudást nem fogja visszavenni tőlük senki.
Az akadémiák fenntarthatósága gondolkodásmód kérdése
Meddig működhet egy ilyen program? Reális elvárás lehet-e az, hogy öt–tíz éven belül mindegyik akadémia megtegye az ön által említett lépést, és fenntartását tekintve teljesen saját lábra álljon, piaci bevételekből fedezze a kiadásait?
Szalai Ádámmal sokat szoktunk beszélgetni arról, hogy mindenképpen ide szeretnénk eljutni. De fontos tisztán látni, hogy mit értünk állami támogatás alatt…
A kérdésem a korábbi cikkekben megjelent, a produktivitási program részeként az akadémiák működtetésére biztosított, sajtóhírek szerint évenként mintegy 1,2–1,5 milliárd forintra vonatkozik elsősorban.
Ennek a fokozatos csökkentése és kivezetése egy reális cél. Nehéz megjósolni, hogy öt vagy tíz év, mire ez elkövetkezhet, de azzal tisztában kell legyen minden szereplő, hogy a cél az első perctől kezdve a piaci folyamatok beindítása, nem pedig teljes körű kiváltása volt állami szerepvállalással. Azt gondolom, jelenleg három–négy nagy lába lehet egy profi futballklub gazdasági fenntartásának. Ezek közül az elsődleges bevétel szerintem jó ideig a szerencsejátékból visszafolyó összeg lesz, ami egyébként a Magyar Labdarúgó-szövetségen keresztül jut el a csapatokhoz. Ott van még a televíziós kereskedelmi jog, ami szintén jelentős része az együttesek bevételeinek a nemzetközi trendek szerint is. Harmadik lábként ott lehetnek a nemzetközi bevételek, ha sikerül néhány klubnak felzárkózni az FTC közelébe. Végül pedig meggyőződésem, hogy beépülhet negyedikként a játékosok és játékjogok értékesítéséből származó pénz, amiből az utánpótlás-nevelés is finanszírozhatóvá kell váljon, kiváltva az állami akadémiai támogatásokat.
Az elmúlt öt évben nagyot lépett a magyar labdarúgás efelé azzal, hogy egyre több játékosunk szerepel a kontinens legerősebbnek tartott öt bajnokságában. Közülük is nyilván kiemelkedik Szoboszlai Dominik, aki olyan szintre jutott, amivel nagyon sok régi rossz beidegződést el tudott söpörni. Nála nagyobb érdeme senkinek sincs abban, hogy a korábbiaktól eltérően most szívesen visznek magyar játékost Európa legjobb ligáiba. Most a Ferencvárosban futballozó Tóth Alexhez fűzünk nagy reményeket. Ha igaznak bizonyulnak a pletykák, és több mint nyolcmillió euróért eligazol legkésőbb a nyáron, az azt jelenti, hogy a Fradi kap cirka 3,6 milliárd forintot. Ez több évnyi állami támogatásnak megfelelő összeg – ami azt bizonyítja, az ő szintjükön nem is kell minden idényben találni egy hasonló tehetséget, akkor is ki tudják hozni a kinevelt futballisták értékesítéséből nullára az utánpótlásuk működtetését. Tóth Alex ráadásul teljes egészében a magyar utánpótlás rendszerében nevelkedett, U9-es korától a Ferencváros játékosa, itt lett élvonalbeli labdarúgó, nemzetközikupa-szereplő, válogatott játékos. Ha az ő játékjogát sikerül ekkora összegért értékesíteni, az mérföldkő lehet, nagy változást hozhat a hazai utánpótlás-nevelés és a honi klubfutball nemzetközi megítélésében.
Mi a helyzet többiekkel? Hallani olyan véleményeket, hogy kilenc kiemelt akadémia túl sok ahhoz, hogy a magyar piacon működni tudjon. Szalai Ádám az ön által is említett, ugyancsak az Indexnek adott interjújában úgy tippelte, lesznek olyan intézmények, amelyek előbb-utóbb kirostálódnak, a szombathelyihez hasonlóan.
Nem látom ennyire drasztikusnak a helyzetet. Azzal egyetértek, hogy mind a kilenc akadémia nem végezhet ugyanolyan munkát, más szerepre kell berendezkedniük. De hogyha bármelyik akadémia kinevel egy U21-es játékost, akit játszat aztán a felnőttcsapatban egy évig az NB I-ben, majd erre a tehetségre felfigyel a Fradi és elviszi magához, ott ismét egy-két-három évig játszik nemzetközi kupában, és továbbviszik külföldre, abból nyilván – maradva a példánál – a nevelőklub is duplán tud keresni. Fel tud épülni egy olyan rendszer, ahol minden klub jól jár, és fenntarthatóan tud működni. Az MTK egyébként szerintem élen jár ebben már most. Annyira jól csinálják a játékosmenedzsment- és értékesítés részt, hogy nem tartom irreálisnak azt, hogy épp ők érik el elsőként azt a szintet, hogy az állami akadémiai támogatást kiváltsa az értékesítés. Pedig az elmúlt években közelében sem járt a csapat nemzetközi kupa főtáblájának…
Az ön által említett példa sokszor ott bukik meg, hogy adott klub belföldi riválishoz felárért engedné el a tehetségét, a rivális erre azt mondja, igazságtalanul próbálják lehúzni, köszöni szépen, inkább néz kétharmad áron egy külföldit, akinek a profilja hasonló, így pedig ár-érték arányban sokkal jobban jár rövidtávon, és ez neki elég.
Ez az a gondolkodásmód, amit a többi között igyekszünk megváltoztatni. Szerintem a futballban vannak remek példák olyan szerződésekre, ahol az első, fix kifizetés ugyan kisebb, az említett felártól mentes, cserébe pedig a játékos új klubja vállalja, továbbértékesítéskor, hogy – a várhatóan jóval nagyobb bevételből – egy nagyobb szeletet biztosít a nevelőegyesületnek. Ha nem az azonnali profitot kergetik a szereplők, az ilyen hosszabb távon gondolkodó megoldásokkal mindenki jobban járhatna.
A futball fontos, de a közösségi sport még fontosabb
Ha a 2025-ös évet kellene sportpolitikai szempontból, de futballtól mentesen értékelnie: mi volt az a három ügy, amely a legtöbb energiát, vitát vagy kihívást jelentette az államtitkárságon?
Az olimpiát követően láttuk, hogy voltak olyan tényezők , amikről, ha előbb és részletesebben tudunk, akkor akár az eredményességet is befolyásolhattuk volna. Ezért másfajta szemléletű sportirányítást valósítunk meg: folyamatos kommunikáció, információcsere, értékelés zajlik az olimpiai és nem olimpiai szakszövetségekkel, és törekedtünk arra is, hogy a korábbi olimpiászoknál jóval hamarabb elkezdjük a célzott munkát. Amikor az olimpiai szakszövetségekkel órák hosszat elemeztük a Párizsban történteket, a visszajelzések alapján azt éreztük, mihamarabb le kell fektetni a következő ciklus munkájának feltételeit és keretrendszerét. Ennek kulcseleme az LA10 program. Úgy fogalmaztunk meg a célokat, és igazítottuk ehhez a támogatások mértékét, hogy legyen a programnak kifutási ideje, ne pedig néhány hónappal, fél évvel az olimpia előtt találgassunk, mi lehet a reális célkitűzés és elvárás. Szerettük volna azt is, ha Los Angeles remélt hőseit még közelebb tudjuk hozni a szurkolókhoz, míg Párizs esetében 100, addig most 1000 nappal az olimpia előtt indítottunk portréműsor-sorozatot – mondhatni a szurkolói felkészülést is segítve.
A másik, amit mindenképpen kiemelnék, a Sportoló Nemzet Program. Számomra egyértelmű küldetés a közösségi sport népszerűsítése, feltételeinek javítása. Azt az üzenetet szeretnénk eljuttatni minden korosztályhoz, hogy a sport jobb életminőséget ad. Nem egy hangzatos kampányról van szó, hanem hosszú távú nemzetépítésről. Két év alatt eljutottunk oda, hogy több mint 150 helyszínen jelentünk meg, közel egymillió emberrel léptünk kapcsolatba. A programnak ma már 72 ezer fő feletti a regisztrált klubtagsága, ami világos visszajelzés arról, hogy valódi igény volt és van a közösségi sport megerősítésére. Különösen fontos az iskolai jelenlét. Nagy lépésnek tartom, hogy a kezdeményezésünkre az idei tanévet a Sportoló Nemzet Tanévének nyilvánították. Az iskolában tudjuk a leghatékonyabban megszólítani a fiatalokat, ebben pedig óriási szerepe van olimpiai, világbajnok és Európa-bajnok sportoló nagyköveteinknek. Büszke vagyok arra, hogy a program kézzelfogható élményeket ad: épp az év végére született megállapodás arról, hogy a Sportoló Nemzet Program klubtagjai a tematikus tanév keretében ingyenesen látogathatnak hazai sporteseményeket. A bejelentést követően egy nap alatt 30 ezer fő fölötti volt a sportolonemzet.hu oldal látogatottsága. Egyetlen hétvége alatt több mint 10 ezren regisztráltak a Sportoló Nemzet Klubba, hogy éljenek az ingyenesen igényelhető belépők lehetőségével. Meggyőződésem, hogy ezek az élmények sokakat elindítanak a rendszeres sportolás felé vezető úton. És az is, hogy a program többszörösen megtérülő befektetés az egészségügy, az oktatás és a gazdaság számára is.
De emellett meg kell említenem a sikeres Világjátékok-részvétel háttérmunkálatait, vagy épp a Hungaroring és a magyarországi Formula–1-es verseny infrastruktúrájának megújulását, valamint a MotoGP visszatérését hazánkba több mint 30 év után. Nagyon hálás vagyok a kollégáimnak, hiszen ahhoz, hogy ezeket az eredményeket elérhessük, óriási csapatmunkára volt szükség. Köszönöm nekik az eddigi erőfeszítéseiket. Mindig hangsúlyozom, hogy ugyan az állami sportirányítás részéről általában az államtitkár van középpontban, de ez egy közös szolgálat, csak a munkatársaimmal együtt tudjuk hatékonyan segíteni a magyar sport ügyét, ami – akárcsak nekem – nekik is szívügyük.
[…]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!