Egyértelmű esélyesként léphetett pályára Pep Guardiola csapata, miután a 2023–2024-es idényben oda-vissza (3–0, 3–1) felülmúlta a bajnokságban városi riválisát, amelyet az FA-kupa tavalyi döntőjében is legyőzött 2–1-re. A City önbizalomtól duzzadva lépett pályára, hiszen történelmi sikert elérve sorozatban negyedjére húzta be idén is a bajnoki címet.
A United abban a reményben érkezhetett a döntőre, hogy egy győzelemmel szépíthet igen gyenge idényén, ugyanis a PL-tabella nyolcadik helyén fejezte be a bajnokságot – az újabb vereség pedig Erik ten Hag munkája végét is jelenthette volna.
A sérültek közül többen is visszatértek a United oldalán, többek között Mason Mount és Victor Lindelöf is újra bevethető volt. Továbbá a „vörös ördögök” esélyeit növelte az is, hogy az ellenfél első számú kapusa, Éderson sérülés miatt nem léphetett pályára.
Az első nagyobb helyzetre a 25. percig kellett várni: a City középpályása, Kevin de Bruyne betört a United védelme mögé, a szélről középre tett labdára a második hullámban viszont nem érkezett senki – Kobbie Mainoo tisztázott.
De nem kellett sokáig várni az első találatra – de nem azon az oldalon, ahol gondoltuk: Diogo Dalot a saját térfeléről gyönyörűen beívelte a City védői mögé a labdát, ami kissé hosszúnak tűnt. A City kapusa, Stefan Ortega és védője, Josko Gvardiol nem értette meg egymást, így utóbbi átfejelte csapattársa fölött a labdát, az argentin válogatott Alejandro Garnacho pedig öt méterről bepasszolta a játékszert az üres kapuba (1–0).
GARNACHOOO FA CUP FINAL GOALL ARE YOU MAD!!!!!
— AB⚕ (@AbsoluteBruno) May 25, 2024
Kilenc perccel később ismét megvillantak a pirosmezesek: Marcus Rashford indította tökéletesen Garnacho-t, aki rávezette az előtte álló védőre a labdát majd a középpályás Bruno Fernandesnek passzolt. Az argentin pedig nagyszerűen vette észre Mainoo-t, aki a bal alsó sarokba lőtt, ami az első félidő eredményét is jelentette (2–0).
![GettyImages-2153998890](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5649/56493/564932/56493231_86df0461b16f364a1dbe8d4769aaebed_wm.jpg)
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!