A legnagyobb ellenség egyelőre az eső Párizsban, mivel a főtábla negyedik napján is esőszünet hátráltatja a játékot azok után, hogy kedden több mint négy órát csúszott a külső pályák programja. Végül így nem került sor Marozsán Fábián és párospartnere, Romboli mérkőzésére sem, az összes keddi páros találkozót törölték a programból. A helyzet szerda délelőttre sem lett jobb, ugyanúgy felhők gyülekeztek Párizs felett, majd az eső is rákezdett, így alig játszottak le néhány gémet a külső pályákon, félbeszakították a mérkőzéseket.
Kizárólag a két centerpálya, a Phillipe Chatrier Stadion és a Suzanne-Lenglen fedett tetőszerkezete alatt zajlott a játék, előbbin a Fucsovics Mártont legyőző Sztefánosz Cicipász meccselt a német Altmaierrel – akit végül négy szettben legyőzött –, a Chatrieren pedig egy női mérkőzést követően érkezett Carlos Alcaraz. A külső pályákra szóló jegytulajdonosoknak viszont maradt a reménykedés, hogy minél hamarabb alábbhagy az eső.
![IMG 8047](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5655/56558/565581/56558107_c266f4dd069d2c9cb5d9930d0bc015c3_wm.jpg)
Marozsán Fábián szerdán a 7-es pálya harmadik mérkőzésére volt hivatalos a 10. kiemelt Grigor Dimitrov ellen, de később kiderült, más pályán játsszák majd a mérkőzést. Az eredetileg tervezett 7-es pálya első mérkőzését Ben Shelton és Kei Nishikori játsszák, akik az első szettben 5:5-ig jutottak, amikor félbeszakították küzdelmüket. Utánuk következik majd egy női találkozó, Jelena Ostapenko és Clara Tauso mérkőzése a programban, aztán jöhettek volna Marozsánék. A szervezők közlése szerint a magyar teniszező második fordulós mérkőzése a 14-es pályára került át, közvetlenül a félbeszakított Katie Volynets–Marketa Vondrusova-találkozó után.
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!