Nem sikerült tovább építeni a győztes lendületet: a magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott kedd este Görögországgal a Puskás Arénában, így már a második felkészülési mérkőzésen megbicsaklott a hibátlan mérlegre épített terv. A küzdelmes, helyzetekben gazdag első félidő során mindkét kapu többször is veszélybe került, de a befejezések pontatlansága és a kapusok jó teljesítménye bevenni már nem sikerült, ahogy a második játékrészben sem.
Fájdalmasan ért véget a 2025-ös esztendő a magyar labdarúgó-válogatott számára: a világbajnoki selejtezők kudarca hosszú időre nyomot hagy(ott) a csapaton. Márciusban azonban már a felkészülés került a fókuszba, a 84. válogatott-mérkőzését teljesítő Marco Rossi szövetségi kapitány vezette együttes pedig igyekezett új lendületet venni a következő időszakra.
Ennek első fejezete a múlt hét szombati, szlovénok elleni 1–0-s győzelem ugyan pozitív kezdést jelentett, de a mutatott játék alapján egyértelmű volt, hogy komolyabb erőpróba szükséges. A görögök elleni mérkőzés már ilyen kihívást hozott, hiszen szervezettebb, gyorsabb futballt játszó ellenféllel szemben kellett megmutatnia magát a nemzeti csapatnak.
A két válogatott eddig 22 alkalommal találkozott, és az összkép a görögök felé billen: tízszer ők nyertek, míg a magyar csapat hatszor, emellett hat döntetlen született. A legutóbbi, 2022 novemberi budapesti találkozón – a Puskás Arénában – szintén 2–1-es magyar siker született, amely nem mellesleg Dzsudzsák Balázs búcsúmérkőzése volt.
„A görög válogatott erősebb, mint a szlovén, intenzívebb futballt játszik, és több minőségi játékosa van” – fogalmazott a találkozó előtti sajtótájékoztatón Rossi mester, aki azt is hangsúlyozta: csapata számára ez a meccs fontos visszajelzés lehet. A szövetségi kapitány szavai jól jelezték, hogy ez az összecsapás már túlmutatott egy egyszerű felkészülési találkozón.
A keretet ráadásul sérülések is nehezítették – amely Balogh Botond és Szalai Attila révén új nevekkel bővült szombat óta –, így több poszton is változtatni kellett az olasz trénernek, ami tovább növelte a mérkőzés jelentőségét – nemcsak az eredmény, hanem a csapatépítés szempontjából is.
Izgalomban és hangerőben nem volt hiány, gólokban annál inkább
Úgy tűnt, válogatottunknak gyorsan sikerült visszaszerezni a magyar szurkolók szívét, hiszen a szombati mérkőzésen – amelyet szektorbezárással szankcionáltak – a keddi találkozóra szinte csordultig megtelt a Puskás Aréna. Ez a légkör, és a kezdősípszó előtt is jól hallható buzdítás nagy segítséget jelentett nemzeti csapatunknak.
A negyedik percben szöglethez jutottak a vendégek, ám komolyabb helyzet abból még nem adódott számukra. Pillanatokkal később viszont igen: Jorgosz Maszurasz bújt ki – utólag kiderült lesről – a jobb oldalon, aki a 16-oson belül Vangelisz Pavlidiszt célozta, de utóbbi szerencsére nem találta el a labdát, Dárdai Márton pedig időben fel tudott szabadítani. Nem kellett sokat várni a mienk válaszára: Szoboszlai Dominik pöckölte középre Sallai Roland felé a labdát, aki Damir Redzicstől visszakapott labdát igyekezett kapásból a görögök kapujára vágni, ám Kosztasz Colakisz bravúrosan hárított.
A presszió folytatódott mindkét oldalon, szögletből Nektariosz Triantisz fejelt, ám nem találat el jól a játékszert, amely így az ötösnél helyezkedő Dimitrisz Kurbelisz elé került. A középpályás kapura tette volna a labdát, de Tóth Balázs reflexmozdulattal védett.
Negyedóránál sem jártunk még, akkor második nagy lehetőségénél jártak a mieink, Kerkez Milos passzolt a középen érkező Redzics felé, aki körülbelül tizenegy méterről, kapásból lőtt, de a kapuig sem ért el a labdája. A visszapattanó már ígéretesebbnek tűnt: lövése viszont kicsivel a bal alsó mellett gurult ki a pályáról…



22
A 22. percben szabadrúgáshoz jutott a Rossi-egylet, amihez természetesen Szoboszlai érkezett. A Liverpool mindenese körülbelül 18 méterről, nehéz szögből lőtt a kapura, de Colakisz ismét résen volt, és kiöklözte.
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!