Amint arról beszámoltunk, a Magyar Nagydíj időmérőjén végletekig szoros csatában mindössze három ezredmásodperccel, de legyőzte a nagy esélyes Max Verstappent a Mercedesben ülő Lewis Hamilton. A Formula–1 hétszeres világbajnoka ezzel a 2023-as szezonban először indulhat az első rajtkockából.
Hamilton: 2007 óta hiszek a győzelemben!
„De furcsán érzem magam, szinte már elfelejtettem, milyen középen ülni…” – kezdte viccesen értékelését a 38 éves klasszis, aki legutóbb még 2021-ben Dzsiddában, a Szaúdi Nagydíjon nyerte meg az időmérőt. „Hihetetlen érzés újra az első helyen lenni, mindig is bíztam benne, hogy újra eljön majd ez a nap, csak abban nem voltam biztos, hogy mikor. De a csapat fantasztikus munkát végzett, már a harmadik szabadedzésen is érezhető volt, hogy eltaláltuk a beállításokat, az időmérőn, főleg a Q3-ban pedig tényleg minden tökéletesen működött” – fogalmazott a kvalifikáció utáni sajtótájékoztatón Hamilton, aki pályafutása 104. rajtelsőségét szerezte meg szombaton.
A hétszeres világbajnok elárulta, bár a pénteki napon csak „szenvedtek” a pályán, a szimulációknak és az elemzéseknek köszönhetően megérte „gyötrődniük”.
Ez a részsiker sokkal több egy szimpla pole pozíciónál. Kőkemény volt az elmúlt másfél évünk, de az időmérőn elért mostani győzelmünk azt bizonyítja, hogy jó úton járunk, kellő erőt kell adnia a folytatásra. Úgy ünnepeltem, mire kiszálltam az autóból, elment a hangom.
Habár a brit pilóta versenykörülmények között még mindig a Red Bullt és riválisát, Max Verstappent tartja a leggyorsabbnak, úgy érzi, egyre csökken a szakadék az istállók között, ez pedig még izgalmakat tartogathat a szezon második felére. Arra a felvetésre, hogy ennek ellenére bízik-e a győzelemben, meglehetősen egyszerű, de annál lényegre törőbb választ adott:
„2007 ÓTA MINDEN EGYES FUTAMON SEMMI MÁSBAN NEM BÍZOM!”
A Mercedes öröme ugyanakkor nem lehet felhőtlen, mert a rutinos brit csapattársa, George Russell mindössze a 18. rajtkockából indulhat majd holnap.

Verstappen: Egyelőre csalódás a magyarországi csomagunk
A világbajnoki címvédő holland nem futott hibátlan kvalifikációt, és a második etapban az egyik mért körét törölték is, mert lecsúszott az ötös kanyar ívéről, majd négy kerékkel elhagyta a pályát. A harmadik szakaszban pedig újabb problémába ütközött… „Az egész hétvégén problémásnak érzem az autó egyensúlyát, és bár a Q3-ban volt egy erős harmadik szektorom, amivel az élre ugrottam, tovább nem tudtam javulni, Lewis pedig az utolsó utáni pillanatban elém került.”
Mindig a tökéletességre törekszem, vagy ahhoz nagyon közeli teljesítményre, így nyilván csalódott vagyok, mert szerettem volna az élről rajtolni. Főleg, mert a riválisokkal nagyon közel vagyunk egymáshoz, a Hungaroring pedig technikás pálya, ahol nagy koncentráció és tökéletes manőver kell az előzésekhez. Az eddigi teljesítményünkhöz mérve kissé csalódás az a fejlesztési csomag, amellyel Magyarországra érkeztünk, ennek ellenére bizakodó vagyok, mert így is versenyképesek vagyunk, és a győzelemért szállunk harcba a holnapi futamon.
Norris, a frusztráltan boldog versenyző
A McLaren pilótája a közepes keverékeken megnyerte a Q2-t, és bár nagyon közel volt pályafutása második pole pozíciójához, végül meg kellett elégednie a harmadik hellyel. „Egyrészt boldog vagyok, hiszen a második sor eleje önmagában jó teljesítmény, másrészt viszont frusztrált is, mert Lewishoz és Maxhez is nagyon közel voltam” – utalt arra a 23 éves versenyző, hogy csupán 85 századmásodperccel maradt el Hamilton győztes idejétől.
Sokan azt mondták, hogy a technikás kanyarjai miatt lassabb magyar pálya nem fekszik majd nekünk, ehhez képest még én is meglepődtem, itt is mennyire gyorsak vagyunk, de szeretem az effajta meglepetéseket. Sajnos Lewis a Mercedesével általában remekül rajtol, talán a legjobban a mezőnyben, így nehéz lesz »ráesni« az első kanyarban, de hátha Max beragad, és akkor az ideális ívről lehet esélyem megelőzni őt
– mondta nevetve Norris, némileg előretekintve a holnapi futamra.

A három leggyorsabb pilótának az új időmérő-formátummal kapcsolatban vegyes érzései voltak: abban mindannyian egyetértettek, hogy a fenntarthatóság jegyében jó dolog, hogy kevesebb garnitúrát „pazarolnak” el egy hétvégén – emiatt viszont spórolni kell az abroncsokkal, ami pedig gyakorlatilag értelmetlenné teszi a pénteki szabadedzéseket.
„Itt voltak tegnap a főlelátón több tízezren, és nem hiszem, hogy azért fizettek komoly pénzeket, hogy az élmezőny csak néhány kört tegyen meg, és a bokszutcában üljön az autójában. Én, mondjuk, a Q3-ban és a Q2-ben is szívesen használnék lágy keverékeket, nekem az eddigi, hagyományos időmérős formával semmi problémám nem volt, de ez csak az én véleményem, alkalmazkodnunk kell ahhoz, amit az FIA előír” – […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/sport/forma1/2023/07/22/f1-magyar-nagydij-2023-idomero-a-versenyzok-ertekelesei/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!