Él Németországban egy rendkívül tehetségesnek kikiáltott, fiatal magyar kapus, aki kora alapján akár a jelenleg, hazánkban zajló U17-es Európa-bajnokságon is szóhoz juthatott volna. Rögvest két csapatban is: születési joga alapján a magyarban, a helyi szövetség hívószavára pedig a németben. Csakhogy a Fortuna Düsseldorfban futballozó, a következő szezontól hivatalosan is a klub első keretéhez tartozó Czakó Milán a DFB-t kiváratja, abban bízva, hogy előbb-utóbb bizonyítási lehetőséghez jut idehaza a címeres mezben. A fiatal játékos minderről a Büntető.com-nak mesélt még a kontinensbajnokság rajtja előtt.
„Ez egy fájó pont számomra” – reagált a szerző, Havasi Zsolt a magyar UP-válogatottakkal kapcsolatos kérdésére Czakó, aki az U16-os, majd az U17-es korosztályban is egy-egy összetartásra kapott eddig csupán meghívást, és még barátságos meccsen sem léphetett pályára egyik korosztályban sem, annak ellenére, hogy 2022 tavaszán, azaz alig több mint 16 esztendősen profi szerződést kötöttek vele a németek.
Azt kell, hogy mondjam, nem voltak korrektek velem a magyar válogatottnál. Egyszerűen nem adták meg a bizonyítási lehetőséget. Megkaptam a meghívót, részt vettem az összetartásokon – ahol mérkőzéseket nem játszott a csapat –, a teszteken jól teljesítettem, pozitív visszajelzéseket kaptam, de később arra nem már kaptam lehetőséget, hogy meccsen bizonyítsak. És azóta sem tudom, számítanak-e rám vagy sem. A bizonytalanság rossz. Legalább tudnám annak az okát, hogy mi miért történt.
Czakó ezt követően arról beszélt, bár fájdalmas számára a kialakult helyzet, mégsem mondott egyelőre igent a német szövetségnek, amelynél számítanának a szolgálataira. Hiába húzná azonban a szíve a meggypiros szereléshez, a dilemma napról napra erősebb.
A Német Labdarúgó-szövetség nagyon szeretné, ha a német utánpótlás válogatottban játszanék. A korosztályomban nincs jó német kapus, ezért is szeretnék, ha ott védenék. Még kivárok, mert remélem, hogy keresnek a magyar szövetségtől. Csak legalább annyit tudjak, kellek vagy sem. Mert ha nem, akkor marad a német válogatott. Magyar vagyok, magyarnak tartom magam, és az a célom, hogy magyar válogatott legyek, de ha nem hívnak, nem keresnek, akkor megpróbálnám a német válogatottat. Folyamatban van a német állampolgárság […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!