A minap szembejött egy videó az egyik közösségi oldalon, valamelyik, a saját jó kedvét nem túl körültekintően őrző Újpest-szurkoló osztotta meg: egy hónap híján 20 éve kergették meg a Megyeri úti drukkerek Bede Ferenc játékvezetőt. A mai napig az egyik utolsó klasszikusan vett szurkolói balhé volt ez az NB I történetében, amikor többtucat drukker özönlötte el a játékteret azt követően, hogy kedvenceik 2–1-re kikaptak az MTK Budapesttől. Egy olyan mérkőzésen, amin ha megmaradt volna a 80. percben még az eredményjelzőn álló 1–0-s állás, akkor az Újpest ma nem húsz, hanem minimum huszonegyszeres magyar bajnok.
Peregnek az évek, a lila-fehéreknek pedig azóta sem volt komolyabb sanszuk az NB I-es – akkoriban épp Borsodi Ligának nevezett – aranyra. Újpest–MTK-t persze rendeztek, csak az elmúlt két évtizedben 39-et. Ezek közül a IV. kerületiek tizenegyet, a VIII. kerületben tanyázó kék-fehérek huszonkettőt… Vagyis a közelmúlt – engedtessék meg a két csapat 1902 áprilisa óta íródó közös történelmében a húszéves periódust közelmúltnak hívni – egyértelműen a ma este vendégként pályára lépő Hungária körútiak felé billent. A teljes bajnoki meccsmúlt, 231 az élvonalban, (a legelső) kettő még a másodosztályban ugyancsak a vendégek fölényét mutatta a szombati randevú előtt, 92 MTK-győzelem, 55 döntetlen és 86 újpesti siker mellett.
Kezdés előtt alighanem abban reménykedtek hazaiak, vendégek, játékvezetők mind együtt, hogy történelemidézésből elég lesz épp ennyi. Azt leszámítva, hogy ezúttal is a liga 28. fordulóban rendezik a két együttes csatáját, egyéb egyértelmű hasonlóság nem lesz a mostani és a húsz évvel korábbi összecsapás között.

Egy jelentős különbség rögvest adta is magát, míg 2006-ban mindkét együttes egyértelműen az élvonal élcsapatának számított, ezúttal a tabella nyolcadik helyezettje fogadta a tizediket…
Noha az MTK kezdett veszélyesebben, 9 perc után már az Újpestnél volt az előny. Egy előrevágott labdánál Kádár Tamás és a kapujából kilépő Hegyi Krisztián értették félre egymást, utóbbi elfejelte a kimozduló kapus mellett a labdát, és végül csak azért nem lett öngól a vége, mert a jobb szélről befelé húzó újpesti támadóé, Aljosa Matkóé lett az utolsó érintés a gólvonal előtt (1–0). A következő tíz percben Szélesi Zoltán együttese túlzás nélkül el is dönthette volna a meccset, ám három zicceréből egyiket sem tudta újabb gólra váltani. Ezért pedig a félidő derekához közeledve bűnhődött. Egy jobbról elvégzett sarokrúgás után ugyanis Horváth Krisztofer kezére pattant a labda, Zierkelbach Péter befújta, Molnár Ádin pedig berúgta (1–1), hogy aztán kevésbé szerencsés módon a hazai tábort provokálva előttük ünnepelje meg az egyenlítést.
[…]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/sport/futball/2026/04/04/labdarugo-nb-i-28-fordulo-ujpest-mtk/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!