Andoni Iraola és a Bournemouth az első kilenc Premier League-meccsén győzelem nélkül állt – három döntetlen és hat vereség mellett. Októberben azonban kezdtek magukra találni Kerkez Milosék, az elmúlt hónapokban pedig sorra gyűjtötték be a pontokat.
37 forduló után 48 ponttal állnak, ezzel megdöntötték a klubrekordot és felülmúlták az Eddie Howe alatt 2016/2017-es szezonban elért 46 pontot – már egy fordulóval az idény vége előtt.
Tehát minden oka megvan arra a klubvezetésnek, hogy meghosszabítsa a szerződését.
Ennek köszönhetően Iraolát a Manchester Cityt irányító spanyol ász, Pep Guardiola, nagy rivália, az Arsenal menedzsere, Mikel Arteta, a Liverpooltól hamarosan távozó Jürgen Klopp és az Aston Villát vezető Unai Emery mellett jelölték a Premier League-szezon legjobb menedzserének járó díjra.
A múlt héten a spanyol szakember azt nyilatkozta, hogy „nyitott” lenne arra, hogy tárgyaljon a klubbal a szerződése meghosszabbításáról, és mostanra már meg is született az egyezség, amelyet a Bournemouth saját honlapján jelentett be.
The news you all wanted to see ????
Andoni Iraola signs a contract extension with #afcb ✍️???? pic.twitter.com/6LeuDN2vlh
— AFC Bournemouth ???? (@afcbournemouth) May 13, 2024
Iraola az új szerződéséről elmondta:
Nagyon boldog vagyok, hogy aláírhattam a szerződést. Számomra ez a bizalom megújításának kérdése mindkét fél részéről. Jó tapasztalatokat szereztünk az első közös szezonunkkal a Premier League-ben, és örülök, hogy mindkét fél tovább […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!