Egy kőhajítás a Városligettől a Damjanich utca. Archaikus, díszes, ódon homlokzatok borítják az egymásba fonódó épületeket. Itt, az ötvenes szám alatt található a D50 Hotel és Rendezvényközpont. Az épület nagy felújításon, bővítésen megy keresztül, hamarosan pedig új rendezvényteremmel is bővül. Alkalmunk nyílt bejárni az épület tereit, szobáit, megismerni a rendezvényhelyszínek és a hotel hangulatát, lehetőségeit.
Az épület a kétezres években került vissza az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye tulajdonába, miután 1951-ben államosították. Ezután kezdődhetett a még a világháborúban megsérült építmény felújítása. A Damjanich utcai házat elkészültekor, 2019-ben megáldotta Erdő Péter bíboros, innentől működik hotelként és rendezvényhelyszínként.
A D50 előterébe belépve letisztult, modern közeg fogad minket. Hol tágas, hol labirintusszerű elrendezése egyszerre adja nyitottság és meghittség érzetét – attól függően, merre jár az ember.
Terülj, terülj!
Az emeletre felérve az új étkezőbe kísértek minket – mi voltunk az elsők, akik egy rendezvény keretében lakhatták be ezt a teret. A modern, letisztult, hangulatában, bútorzatában mégis kicsit a XX. század elejét idéző tér széles ablakaival az utcafrontra néz a magasból.
Itt számos ételkölteményből készült villásreggelivel fogadtak.
A szakácsok felkészültek a vendégseregre. Apró falatokból összeállított, tucatnyi különféle ételt felsorakoztató menü várt bennünket, amiben szinte minden íz és szín megtalálható volt. A számos ételkülönlegesség között szendvicsek, ostyák, apró salátatálak, sushiformába töltött sütemények, különféle édességek és friss palacsinta fogadott.
![](https://kep.index.hu/1/0/5625/56250/562509/56250929_382c08295826c072f743923aa8bbb330_wm.jpg)
11
A bendőnk megtöltése és a kávé elfogyasztása után elkalauzoltak minket a komplexumban. A bejárás három csoportban történt, mi az utolsó csapatban indultunk el.
Az új reggelizőhellyel egy emeleten lévő Óbuda teremben kezdtük. A mintegy ötven főt befogadni képes térben rendezett széksorok, a falon pedig több […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/kultur/2024/05/13/d50-rendezveny-szalloda-hotel-erdos-peter-biboros/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!