Mester és tanítványa? Akár egy Csillagok Háborúja-regényről is beszélhetnénk, ám ezúttal José Mourinhóról, és a kezei alatt három éven át futballozó Xabi Alonsóról van szó. A páros a Real Madridnál bajnoki címet és kupát is nyert közösen, nemzetközi trófeával azonban nem tudta gazdagítani a spanyol klub vitrinjét. Ezúttal – immár Alonso is edzőként – egymás ellen tehettek egy lépést aktuális klubjukkal egy európai serlegért: az Európa-konferencialiga első kiírását megnyert AS Roma hazai pályán fogadta az El-ből tavasszal a többi között a Ferencvárost is búcsúztató Bayer Leverkusent.
A találkozót a német csapat kezdte jobban, de az első félidő összességében sem tempójában, sem helyzetei számában nem hozott kiemelkedő élményt. Fogalmazzunk úgy, a szervezettség, a taktikai csata dominált a látottakban.
Fordulás után inkább a Roma akarata érvényesült, de a futball szépsége helyette ezúttal is a feszültség tükröződött inkább a pályáról. Az 57. percben Lorenzo Pellegrini és Moussa Diaby akaszkodtak össze, amiből kisebb tömegjelenet is kialakult, amit gyors három sárga lappal sikerült lerendeznie Michael Oliver játékvezetőnek.
A 63. percben a saját nevelésű Edouardo Bove kezdett szólóba, Tammy Abrahamhoz passzolt, akinek a lövése pont úgy pattant ki Lukas Hrádeckyről, hogy a lendületből érkező Bove 14 méterről, átvétel nélkül, a kapu jobb oldalába tudta továbbítani (1–0).
A Leverkusen hátrányban sem tudott váltani és végül a teljes második félidőt – szabályos – kaput eltaláló gólszerzési kísérlet nélkül zárta le.

Torinóban a Juventus az „Európa-liga Real Madridjának” számító, a sorozatot és jogelődjeit eddig hatszor, legutóbb 2020-ban megnyert Sevillát fogadta. A vendégcsapat a 26. percben Júszef en-Nesziri találatával szerzett vezetést és sokáig úgy tűnt, ezt a végsőkig meg is őrzi majd. Ehhez ráadásul a Sevilla vb-hős kapusának, Bonónak nagyon megizzadnia sem kellett, az olaszok ugyanis kilencven perc alatt mindössze egyszer találták el a kapuját.
Más kérdés, hogy a hajrában – a visszajátszások alapján nem is alaptalanul – joggal reklamáltak a hazaiak […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!