A Magyar Kajak-Kenu Szövetség csütörtöki közgyűlésén, amelyet a sukorói Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémián rendeztek, a résztvevők nagy többséggel úgy döntöttek, hogy nem kívánnak bizalmi szavazást indítani Schmidt Gábor elnökkel szemben.
A 223, szavazásra jogosultnak több mint a fele, 142 fő volt jelen, így a közgyűlés határozatképes volt. A jelenlévők 9 igen, 110 nem szavazattal döntöttek arról, hogy a Szemán Róbert által kezdeményezett bizalmi szavazást nem veszik napirendre, holott Schmidt Gábor több alkalommal jelezte, kész bizalmi szavazás elé állni.
A közgyűlés kezdetén az elnök a szövetség 2025-ös szakmai tevékenységével kapcsolatban hangsúlyozta, hogy „a tavalyi év hasonló sikersztori volt, mint az elmúlt évtizedek”. Megjegyezte, hogy az olimpia után volt kis keserűség, mert a sportág nem szerzett olimpiai aranyérmet, ám tavaly a sportolók már olimpiai számokban győztek, miközben az utánpótlás továbbra is rendkívül sikeres, ami jelzi a sportág erejét.
Schmidt Gábor közölte, hogy az elmúlt időszakban rengeteg olyan kormányzati intézkedés történt a sport világában, amely egyértelműen segítette az edzők munkáját: a nevelőedzők már nemcsak olimpiai érmek és helyezések után kapnak jutalmat, hanem felnőtt-Eb-k és vb-k után is. Hozzátette: január elsejétől a világjátékokon szereplő maratoni és sárkányhajó szakág nevelőedzői is ugyanilyen jutalmazásban részesülnek.
Schmidt Gábor a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia kapcsán leszögezte: 2017–18-as döntés alapján épült meg, a szövetség nem vett részt az építésében, a létesítmény a Nemzeti Sportügynökség vagyonkezelésében és üzemeltetésében van, az akadémiát fenntartó alapítvány az akadémiai kormányrendeletnek megfelelően kap éves támogatást.
A felszólalók között […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!