A szlovákiai Galántán született, de magyar színekben versenyző Nagy Roland tavaly az OKJ kategóriában a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) által szervezett világbajnokságon, valamint az Európa-bajnokságon, az egyéb nemzetközi viadalokat szervező WSK eseményein, illetve a Champions of the Future versenysorozat fordulóin is részt vett, írta közleményében a gokartos magyar menedzsmentje. Az idei esztendőben ugyanez a program vár a tehetséges gokartversenyzőre. Ezek a sorozatok kivétel nélkül azok a rangos nemzetközi szériák, ahol a legtöbb F1-es, vagy más magas szériákban versenyző pilóták fiatalon részt vesznek.
Nagyon örülök, hogy az A14 fantáziát látott bennem, különösen azért, mert ők már bizonyították, hogy sikeresen tudják segíteni egy autóversenyző karrierjét, elég csak megnézni, kik azok, akikkel együtt dolgoznak. Közülük is kiemelném Gabriel Bortoletót, hiszen így egy aktív F1-es versenyzővel közös a menedzsmentünk. A DPK nem teljesen ismeretlen a számomra, és miután már túl vagyunk néhány teszten, annyit biztosan el tudok mondani, hogy jól érzem magam, ami pedig ennél is fontosabb, hogy gyors vagyok
– mondta Nagy Roland.
„Büszkék vagyunk rá, hogy az A14 család első gokartosaként köszönthetjük Rolandot. Elkötelezett, szenvedélyes és nagy munkabírású fiatalt ismertünk meg a személyében, ezek a jellemzők pedig elengedhetetlenül szükségesek a hosszú és sikeres pályafutáshoz. Sok sikert kívánunk […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/sport/2026/01/23/autoverseny-gokart-fermnando-alonso-nagy-roland-a14-dpk-racing/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!