Sorra érkeznek a teniszvilág legnagyobb sztárjai Párizsba, vasárnaptól kezdődnek a francia nyílt teniszbajnokság, tehát a Roland Garros főtáblájának küzdelmei, amely a 123. kiírása lesz a rangos Grand Slam-tornának. A címvédő, világranglista-első Novak Djokovics szombaton érkezett meg a francia fővárosba, mivel pénteken még a genfi 250-es tornán játszott elődöntőt – amelyet elbukott –, így 24 óra elteltével már a Philippe Chatrier Stadionban edzett.
Djokovics éppen azt Rafael Nadalt váltotta a centerpályán szombat délután, aki 14 alkalommal megnyerte a tornát, egyben a salakos Grand Slam élő legendája, viszont minden bizonnyal most lép utoljára pályára Párizsban. A 22-szeres GS-bajnok Nadal először nem kiemeltként indul a Garroson, erre pedig csúnyán ráfizetett, mivel rögtön az első fordulóban azzal az Alexander Zverevvel kénytelen meccselni, aki a végső győzelemre is esélyes, illetve friss római bajnokként érkezett az év második Grand Slam-tornájára.
Annak tudatában, hogy Nadal utolsó mérkőzéseit játssza Párizsban, természetesen a megszokottnál is nagyobb az érdeklődés, a szurkolók, fanatikusok a spanyol minden mozzanatát figyelemmel követik, már a hétfői edzésen is több ezren voltak a Chatrier lelátóin, miközben Nadal ütögetett. A szervezők közlése szerint, annak ellenére, hogy a lényegi része, tehát a főtáblás küzdelmek még el sem kezdődtek Párizsban, máris megdőlt egy rekord a Garroson:
Ekkora érdeklődésre korábban sosem volt példa a salakos GS úgymond „nulladik hetén”.
És ha már a selejtezőket említettük, összesen hat magyar teniszező – Piros Zsombor, Valkusz Máté, Bondár Anna, Gálfi Dalma, Babos Tímea és Udvardy Panna – indult a kvalifikációban, a főtáblára jutáshoz szükséges három mérkőzést viszont egyikőjük sem tudott nyerni. Ennek ellenére péntek délután a szerencse melléjük állt, így a visszalépések miatt Gálfi Dalma és Udvardy Panna is feljutott a 128-as mezőnybe, így folytathatják szereplésüket vasárnaptól.
A férfiak mezőnyében két teniszezőnk lesz érdekelt, Fucsovics Márton és Marozsán Fábián alanyi jogon tagjai az egyéni főtáblának. A csütörtöki sorsoláskor viszont egyikük sem volt kifejezetten szerencsés: Fucsovics a világranglistán […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!