A Dárdai Pál vezette Hertha Berlin kapusát vasárnap őrizetbe vette és kihallgatta az osztrák rendőrség, miután a német másodosztályú klub felkészülési mérkőzése után kocsmai verekedésbe keveredett – írja a Sport Bild. A klub megerősítette, hogy a rendőrség nyomoz az egyik játékosa után, ám nem nevesítette a személyt. A Bild úgy tudja, Marius Gersbeckről van szó.
Az előző idényt a Karlsruher SC-nél töltő kapus híresen jó viszonyt ápol a Hertha ultráival, és a Bild értesülései szerint a berlini együttes szombati edzőmérkőzése után is néhány kiutazott szurkolóval találkozott egy osztrák fogadóban. Az események azonban elfajultak, Gersbeck egy 22 éves helyi férfival keveredett összetűzésbe, akit később fejsérülés miatt kórházba kellett szállítani.

A rendőrség vasárnap reggel vette őrizetbe a kapust, akit még aznap kihallgattak, majd vissza is térhetett a csapathoz. A német beszámolók szerint egyelőre nem lehet tudni, hogy a megvert osztrák férfi pontosan milyen és mennyire súlyos sérüléseket szenvedett, csupán annyi biztos, vasárnap nem volt kihallgatható állapotban.
Gersbeck a Hertha saját nevelésű játékosa, 2004 óta futballozik a kék-fehérek korosztályos csapataiban, a felnőtteknél pedig 2013 telén mutatkozott be – az első csapatban azóta sem szerepelt újabb bajnokin. Játszott viszont kölcsönben a Chemnitzer […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!