A dobogóért küzdő Zalaegerszeg hazai pályán a papírformának megfelelően simán, 4–0-ra legyőzte szombaton a már biztosan kiesett Kazincbarcikát a labdarúgó Fizz Liga 30. fordulójában, míg az MTK Budapest otthon 2–1-re nyert a Kisvárda ellen.
Hazai kapufával indult a mérkőzés, majd kevesebb mint negyedóra után vezetést szerzett a ZTE. A folytatásban némileg kiegyenlítettebb játék folyt a pályán, a félidő hajrájában aztán eldőlt a meccs, ugyanis öt perccel a szünet előtt megduplázta előnyét a házigazda, két perccel később pedig piros lapot érően szabálytalankodott Nagy a saját 16-osán belül, a büntetőt pedig Szendrei értékesítette.
A második játékrész kevés izgalmat ígért, mert a már tét nélkül pályára lépő borsodiak emberhátrányban nem reménykedhettek a feltámadásban. A zalaiak tíz perc után négyre növelték előnyüket, ezzel pedig a találkozó érdemi része lezárult. A Kazincbarcika becsülettel küzdött a folytatásban, de szépítenie sem sikerült.
A zalaiak a sikerükkel a harmadik helyre léptek előre a később Diósgyőrben pályára lépő Debrecent megelőzve.
Néhány órával később az MTK Budapest hazai pályán fogadta a Kisvárdát. A visszafogott kezdést követően Ilja Popovic, a Kisvárda kapusa fél percen belül négy védéssel mentette meg csapatát, hogy hátrányba kerüljön. A folytatásban is inkább a hazaiak támadtak, és többször eljutottak a vendégek tizenhatosán belülre, mígnem a 24. percben Átrok Zalán megszerezte a vezetést. A kék-fehérek rengeteg labdát szereztek a középpályán, és akárcsak a gól előtt, később is inkább a jobb szélről érkeztek a beadások.
Szünet után tovább esett a színvonal és az iram, a két kapu a 72. percig nem forgott veszélyben, ekkor azonban Molnár Ádin lapos csavarásánál megint Popovic védett nagyot. A játékrész második felében a cseréknek köszönhetően a vendégek elkezdtek bátrabban támadni, olykor mezőnyfölényben is futballoztak, de a legnagyobb helyzet Jurek Gábor előtt adódott. Az MTK csatárának lövése után azonban a labda Popovic sarkáról a jobb kapufa tövére, majd az alapvonalon túlra pattant. Három perccel később aztán Németh Krisztián megszerezte csapata második gólját, s bár Aleksandar Jovicic a ráadásban szépített, az […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!