A Vasas Futball Clubnál vasárnap egy labdarúgógála keretében visszavonultatták Mészöly Kálmán 3-as számú mezét. A Vasas-Budafok NB II bajnoki összecsapás (0–1) előtt Nagy Miklós, a Vasas sportigazgatója a bekeretezett Vasas-mezt átadta Bardi Gyöngyinek, a Szőke Szikla özvegyének, fiának Mészöly Gézának és Juhász Andreának, a Mészöly-névhasználatot kezelő Ladinszky Alapítvány kuratóriumi elnökének.
A Fáy utcában különleges programsorozattal tisztelegtek a legendás Szőke Szikla emléke előtt – számolt be a Vasas klubhonlapja. Az esemény keretein belül a Vasas öregfiúk és a magyar öregfiúk-válogatott közreműködésével a Mészöly Kálmán-emlékmérkőzésre került sor.
A kezdőrúgást a Liszt Ferenc-díjas, a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjével kitüntetett, Artisjus-életműdíjas énekes, előadóművész Horváth Charlie végezte el. A rendezvényen Nemcsák Károly Jászai Mari-díjas magyar színész, érdemes és kiváló művész Juhász Gyula Consolatio című versével tisztelgett Mészöly Kálmán emléke előtt.
Sipos Jenő, a magyar szövetség szóvivője személyes emlékeit idézte föl, majd lejátszásra került a Szőke Szikla 80. születésnapjára készült Kapitány című videó is, melyet kifejezetten arra az alkalomra készített ifj. Boday Ferenc. A Honthy-díjas színész-énekes Kocsis Dénes előadásában elhangzott S. Nagy István dalszövegíró és Máté Péter zeneszerző Elmegyek című dala, továbbá meghallgathattuk Sztevanovits Dusán dalszövegíró és Presser Gábor zeneszerző Fényév távolság című dalát is.
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/sport/futball/2023/07/31/vasas-meszoly-kalman-szoke-szikla-mez-3-visszavonultatta/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!