Ha a második számú európai kupasorozatban érdekelt a Sevilla, reszkethetnek a riválisok, az andalúz labdarúgócsapat ugyanis az Európa-liga specialistájává nőtte ki magát; eddig hatszor jutott döntőbe, és mind a hatot meg is nyerte. Ma este Budapesten írhatja tovább a történelmet José Luis Mendilibar alakulata, amelynek a hetedik végső győzeleméért az AS Roma együttesét kell két vállra fektetnie a Puskás Arénában. Jöjjön egy kis múltidézés a sevillai nagy pillanatokkal.
Ha valaki kíváncsi arra, mi történik akkor, amikor egy megállíthatatlan erő találkozik egy mozdíthatatlan tárggyal, nem kell mást tennie, mint megtekintenie az El döntőjét. Amellett ugyanis, hogy a Sevilla mérlege makulátlan az El-döntőkben, ugyanez elmondható José Mourinho és a nemzetközi fináléba jutó csapatai kapcsán:
a portugál zseni ötböl öt diadalt aratott.
A magyar fővárosban ma este az egyik sorozat biztosan megszakad, a Special One döntői után most a Sevilla aranycsatáit idézzük fel.
2005–2006, UEFA-kupa: Sevilla–Middlesbrough 4–0
A mostani generációnak talán már nem mond sokat a tradicionális szigetországi együttes neve, amely 2017-es kiesése óta hiába próbál visszajutni a Premier League-be. Pedig 17 évvel ezelőtt még nemzetközi kupadöntőt játszott, olyan játékosokkal a soraiban, mint a jelenlegi angol szövetségi kapitány, Gareth Southgate, a Chelsea ikonikus támadója, Jimmy Floyd Hasselbaink, vagy éppen az ausztrálok csatárklasszisa, Mark Viduka. A fináléban viszont nem termett sok babér számára, a Sevilla ugyanis azok után, hogy többek között a Schalkét, a Zenitet, a Lille-t vagy a Lokomotiv Moszkvát is búcsúztatta, játszi könnyedséggel, a duplázó Vincenzo Maresca vezérletével 4–0-ra kiütötte Steve McClaren csapatát.
2006–2007, UEFA-kupa: Sevilla–Espanyol 2–2 – tizenegyesekkel 3–1
Túl sokat nem kellett várni az andalúzok második címére sem, a következő szezonban ugyanis a spanyol házidöntőben a kisebbik barcelonai alakulat ellen megvédték címüket. Ez azért most keményebb menet volt, hiszen a rendes játékidőben 1–1, a 2×15 perces hosszabbítást követően pedig 2–2 állt az eredményjelzőn, így tizenegyespárbaj döntött a kupa sorsáról. Az Espanyol játékosainak lába azonban megremegett, négyből csupán egy büntetőt értékesítettek, míg a Sevillából a negyedik körig csak Dani Alves hibázott, a tragikusan fiatalon elhunyt Antonio Puerta 11-ese pedig eldöntötte a trófea sorsát. Az egyenes kieséses szakaszban egyébként valamivel nehezebb dolga volt Juande Ramos együttesének, hiszen a fináléba a Sahtar, a Tottenham, valamint az Osasuna testén keresztül vezetett az út.
2013–2014, Európa-liga: Sevilla–Benfica 0–0 – tizenegyesekkel: 4–2
[…]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/sport/futball/2023/05/31/europa-liga-donto-budapest-puskas-arena-sevilla-as-roma/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!