Már az ötödik percben nagy helyzetbe került egy szép támadás végén a Paks, amely azonban a folytatásban jó darabig nem tudott újabb gólszerzési lehetőséget kialakítani. Az első győzelmét múlt pénteken Kecskeméten arató Mezőkövesd, amint megszerezte, igyekezett tartani a labdát, hogy a hazaiaknak minél kevesebb esélyük nyíljon támadások szervezésére, végigvitelére.
A Paks szerdán pótolta a második fordulóból elhalasztott mérkőzését, kevesebb pihenője volt, Bognár György vezetőedző több helyen változtatott is az összeállításon. Ezzel együtt magasan támadta le ellenfelét a vendéglátó együttes, és labdaszerzés után távoli lövésekkel próbálkozott. Alig jutott el a hazai kapuig a Mezőkövesd, mégis vezetést szerzett, amikor Lenzsér bizonytalanságát kihasználva Vajda lecsapott a labdára és átemelte a kilépő Szappanos fölött. Az első gólját kapta a Paks hazai pályán a mostani bajnokságban.
NEM SOKKAL KÉSŐBB SKRIBEK A KAPUFÁRA TEKERTE A LABDÁT EGY SZABADRÚGÁSNÁL, AZTÁN NAGY MEZŐKÖVESDI, MAJD PAKSI HELYZET KÖVETKEZETT, DE AZ EREDMÉNY NEM VÁLTOZOTT.
Hármat cserélt a második félidőre a hazaiak edzője a támadójáték hatékonyságának növelése érdekében, néhány perccel később pedig újabb frissítést hajtott végre. Fokozta a nyomást a Paks és negyedóra elteltével egyenlített: két […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!