A kedd este talán legnagyobb kérdése volt a futball világában, hogy a feröeri bajnok KÍ Klaksvík tovább írja-e mesébe illő történetét a legrangosabb európai kupasorozat selejtezőjében, vagy a norvég Molde immár megálljt parancsolt riválisának. A korábbiaknak a Ferencvárost és a svéd bajnok BK Hackent kiejtő félprofi feröeri csapat az odavágón is szenzációs teljesítményt nyújtott: hátrányból, 2–1-re győzte le a norvég bajnokot, így a visszavágón egyértelműen megvolt arra az esélye, hogy kvalifikálja magát a Bajnokok Ligája selejtezőjének utolsó fordulójába.
A hétvégén a KÍ Klaksvík tartalékos összeállításban vereséget szenvedett a honi bajnokságban, de a visszavágóra már újra a legjobbjaival állt fel, az első mérkőzésen két gólt szerző – a selejtezősorozatban összesen hat gólnál járó – Árni Frederiksberg vezetésével. A találkozó első perceiben a Molde valósággal nekirontott ellenfelének – nem csoda, nem akartak szégyenszemre hazai pályán kiesni egy félprofi csapat ellen.
A norvég bajnok mezőnyfölényének hamar meglett az eredménye, a nyolcadik percben Magnus Eikrem kapott remek passzt a kapu előterében, majd bombázott védhetetlenül a léc alá, úgy tűnt, hamar megszerzi a vezetést a Molde. Igen ám, de a videóbíró közbeszólt, leshelyzet miatt pedig érvénytelenítették a találatot, így maradt a gól nélküli állás.
De nem sokáig, mivel
szűk tíz perccel később újra Eikrem volt a főszereplő. az általa elvégzett szögletre érkezett tökéletes ütemben Kristian Eriksen, és fejelt pontosan a […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!