„Azt gondolom, mindannyian büszkék lehetünk arra, hogy az F1 ilyen sokáig biztosan velünk marad még” – fogalmazott dr. Schmidt Ádám, sportért felelős államtitkár, miután Gyulay Zsolttal és a Formula–1-es világbajnokság jogtulajdonosainak képviselőivel aláírták a Magyar Nagydíj új szerződését.
A szakpolitikus kiemelte, minden korábbinál komolyabb vállalást tett a magyar fél annak érdekében, hogy a világbajnoki sorozat jövője biztosított legyen hazánkban.
„Nyilvánvaló, hogy a száguldó cirkusz az utóbbi években felfelé ívelő pályán van, így egyértelműen az volt a célunk, hogy Magyarországon maradhasson. A most hatályos szerződés 2026. december 31-én járt volna le, az elmúlt fél évben mindent megtettünk azért, hogy ez az együttműködés folytatódhasson. Ennek a jogtulajdonos által állított feltétele az volt, hogy az 1986 óta fennálló épületegyüttes teljes mértékben újuljon meg. A kormány döntésének értelmében eleget tudunk majd tenni az elvárásoknak, noha kőkemény feladat előtt állunk. Bízunk benne, hogy a közbeszerzési pályázatnak legkésőbb az idei év végére meglesz a nyertese, a 2024-es futamot követően pedig elindulhatnak a munkálatok.
Úgy kell lebonyolítanunk az azt követő két futamot, hogy zajlanak a […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/sport/forma1/2023/07/22/gyulay-zsolt-dr-schmidt-adam-hungaroring-bejelentes/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!