Ez a legkeményebb túlélős sorozat a Lost óta – talán így lehet a legrövidebben összefoglalni a Yellowjackets lényegét, amely a Showtime eddig két évaddal jelentkezett drámája, egy középiskolás lányokból álló focicsapattal a főszerepben, akiknek a repülőgépe lezuhan az isten háta mögött Kanadában, a kölyköknek pedig hóval, faggyal, éhséggel harcolva kell megküzdeniük az erdőben a túlélésért, míg meg nem találják őket a mentőcsapatok.
A Yellowjackets alapkoncepciójában nem sokan bíztak, még az HBO sem, akik azért passzolták Ashley Lyle és Bart Nickerson alkotását, amikor a duó pitchelte azt a csatornának, mert volt már akkorra egy sötét hangvételű, tinédzserekről szóló drámasorozatuk, az Eufória. Nyilvánvaló tehát, hogy rettegett az HBO attól, hogy a két hasonló tálalású produkció kinyírja majd egymást, és amúgy is… A Legyek Ura történetére erősen hajazó Yellowjacketsszel kapcsolatban fenntartások uralkodtak, nem hittek abban a televíziós executive-ok, hogy néhány fiatal, papíron megszeppent lány képes lehet akkora vadulásra, mint amilyet William Golding klasszikus regényében Ralph, Röfi és a többiek összehoztak.

Márpedig a Showtime nevű kábeltévé által végül felkarolt Yellowjacketsnek ez lett a legerősebb sztoriszála, annak bemutatása, hogy bizony eljön az a pont a vadonban való túlélésben, amikor úgy eluralkodik a túlélő kislányokon az éhség, hogy fontolóra veszik, hogy meghalt társukat feldarabolják és nyersen felzabálják. A széria 2021 őszén képernyőre tűzött első évadában is erős utalások voltak rá, hogy begyűrűzik a kőkemény kannibalizmus a Yellowjacketsbe, a Showtime-on idén március végétől május 28-ig sugárzott legfrissebb, második etap pedig kíméletlenül a maximumra járatta az emberevést. Ennek a sorozatnak már az első évada sem volt egy sétagalopp, de a legújabb 9 részben tényleg eluralkodott a karaktereken az őrület. A fiatal Shauna (Sophie Nélisse) a halott barátnője szellemével diskurált lelkesen, de a focicsapat edzője, Ben (Steven Krueger) is elég durva hallucinációkkal küzdött, míg az alapjáraton elmebeteg, manipulatív Misty (Samantha Hanratty) kezéhez újabb ember vére tapadt hozzá.
Izgalomból a jelenkori szálon is akadt bőven, a több mint 20 évvel idősebb Shauna (Melanie Lynskey) ugyebár az előző évadban kinyírta a szeretőjét, ennek a bűnténynek a minden áron való eltusolásán igyekeztek a Yellowjackets még életben maradt tagjai: köztük a személyiségzavarban szenvedő politikus, Taissa (Tawny Cypress), az öngyilkos hajlamaival és drogfüggőségével küzdő Natalie (Juliette Lewis), és a még mindig pszichopata Misty (Christina Ricci). Hozzájuk újoncként csatlakozott a […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!