Az Országgyűlés 2023 nyarán szavazta meg Magyarország új innovációs stratégiáját, a Neumann János Programot (NJP), melynek fókuszában az egyetemek, valamint a kutatóintézetek és a gazdaság összekapcsolása áll.
Az NJP jelentős elvárásokat fogalmaz meg a zöld átállás területén, ezért április elsejétől kiemelt miniszteri feladat ellátásával bízza meg Kotán Attilát a Kulturális és Innovációs Minisztérium zöld átállással kapcsolatos innovációs projektjeiben – közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) csütörtökön az MTI-vel.
A közgazdász szakember nagy tapasztalattal rendelkezik mind az energetika és gazdálkodás, mind az oktatás területén, ennek megfelelően az NJP célkitűzéseinek elősegítése, valamint a zöld átállás támogatása szerepelnek kiemelt feladatai között.
„Szintén április elsejétől Dóczi Gergely látja el a Zeneakadémia gazdasági, pénzügyi vezetéséhez kapcsolódó feladatokat” – olvasható az MTI-közleményben.
Forrásaink szerint Kotán Attila távozik a Zeneakadémiától
Bár a fenti, MTI által közreadott közleményben csak nagyon közvetve írtak arról, hogy Kotán Attila távozik a Zeneakadémia kancellári székéből, az Indexnek több zenekadémiai forrás is azt mondta csütörtök délután:
a fenti közlemény mögött valóban az áll, hogy Kotán Attilát elmozdítják a zeneakadémia éléről.
A közlemény utolsó, fentebb idézett, Dóczi Gergelyre vonatkozó mondatában egyébként lényegében ezt írták körbe, miután a kancellár rendszerint a gazdasági, pénzügyi irányítást végzi. Bár – furcsa módon – szó szerint nem írták le azt, hogy Dóczi a kancellári tisztséget veszi át Kotántól (a „kancellár” szó konkrétan nem is szerepel az MTI által ismertetett közleményben).
A hallgatói önkormányzat üdvözölte Dóczi Gergely kancellári kinevezését – majd változtattak a megfogalmazáson
Időközben a Zeneakadémia Hallgatói Önkormányzatának hivatalos oldalán is közzétettek egy bejegyzést, amelyben idézték a fenti MTI-közleményben foglaltakat.
Dóczi Gergelyt, a Zeneakadémia új kancellárját sok szeretettel üdvözöljük egyetemünkön, munkájához sok sikert kívánunk!
– tették hozzá a közleményben írtakhoz a posztban.
Frissítés: A Hallgatói Önkormányzat azóta törölte a fenti bejegyzést, és <a […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!