Hirben.hu Hírben jók vagyunk! Távol a város zajától, ugyanakkor a kerékpárosok fő útvonalán fekszik a határpozícióban lévő Pünkösdfürdő. Hajós Alfréd egykor monumentális modern üdülőnegyedet képzelt ide, amely azonban csak részben valósulhatott meg, így a térség nyugalma és csendes bája mindmáig megmaradt.
„A nyári Budapest ismét gazdagodott egy olyan stranddal, amely alig két héttel a megnyílta után máris nagy attrakcióvá nőtte ki magát. Pünkösdfürdőnek hívják az új nyári intézményt; a fürdő már külsőségeiben is a modern strandtechnika tökéletességét mutatja. Óriási árnyas, füves területén egy ötvenméteres és egy húszméteres medence szolgálja részben a felnőttek, részben a gyermekek örömét. A két medencét az 556 méter mély Pünkösd-forrás látja el 25 C°-os kénes, rádióaktív vízzel, amely a vegyészek analízise szerint ivókúrára is alkalmas. Magáról az építkezésről csak a legnagyobb elragadtatás hangján lehet megemlékezni. Ősi, nagy park közepén lévő tisztáson terül el a gyeparéna, amelyet kényelmes padok öveznek. Egyik oldalán van a versenymedence, másik oldalán gyerekek fürdését szolgáló 20 méter átmérőjű körmedence. A fürdő képét a nyers téglaszínben tartott ízléses és modern kényelemben felépült kabinsor és az elegáns, klasszikus pergolák sora egészíti ki. Egyenesen szenzációs a 230 méter hosszú bástyasétány, amelyről a Duna színpompás életét lehet figyelni.” (Színházi Élet, 1935. július 21.)
A két világháború közötti időszakban vált népszerűvé Budapesten a strandfürdőzés, a régió fürdőkultúrájának története azonban egészen a római korig nyúlik vissza. A török hódoltság idején már 7-9 gyógyvízforrás fölé építettek közösségi fürdőhelyeket, majd némi hanyatlás után
a felvilágosodás korában kezdtek ismét foglalkozni a forrásvizek gyógyító hatásával,
ugyanis Mária Terézia rendelkezett az ásványvizek elemzéséről és jegyzékbe vételéről. A 19. század folyamán sorra nyíltak a különböző gyógyfürdők, Pesten elsőként a Városligetben, a Rumbach Sebestyén által megvásárolt, szőlőművelésre szánt területen a kútfúrás közben felbukkanó vastartalmú forrás meglelésével és annak kiaknázásával 1806-ban.
1822-ben a mai Széchenyi téren nyílt meg Hild József tervei alapján a Dunafürdő, a későbbi Diana-fürdő, Budán pedig a Gellért elődjének számító Sárosfürdő. A nagy fürdőépítés korszaka a század második felére tehető, innentől kezdve már tényleg igazi fürdőfővárossá vált Budapest.
A számos fürdőhöz és uszodához a 20. század elején csatlakoztak a hamar nagy népszerűséget szerző strandfürdők, amelyeket a Dunára helyezett időszakos úszóstrandok előztek meg. Ugyan ekkoriban bizonyos helyeken még szabadon – és ingyen – is bele lehetett merészkedni magába a folyóba, a Dunára telepített úszóstrandok a belépőjegy áráért már különböző szolgáltatásokat is nyújtottak.
Csónakda és vízi sportok
Ezt követően, hosszas tervezgetés és előkészület után – amit az első világháború is megakasztott – végül 1919-ben nyitotta meg a kapuit az első igazi fővárosi strand, a margitszigeti Palatinus – más kérdés, hogy a hírek szerint a teljes beüzemelés még évekig akadozott, de a helyszín hamar népszerű lett. Az 1920-as évtizedben ezt követte a Csillaghegyi, majd a Római strand kiépítése, s ehhez a sorhoz kapcsolódott a Pünkösdfürdő megnyitása 1935-ben. 1922-ben alakult meg a Budapest Fürdőváros Egyesület, és a fürdőéletet hamarosan már törvényben is szabályozták.
A dunai vízisport-élet kezdete a 19. század derekáig nyúlik vissza,
amikor Gróf Széchenyi István, aki – akárcsak a lóverseny és a kaszinó esetében – külföldi, főleg angliai tanulmányútjaiból merítve kezdeményezte az evezősegyletek felállítását. Miután Pozsonyban bemutatta a hazai közönségnek az első evezős hajót, egy évtizeddel később, az 1830-as évek közepén Csónakda néven csónakházat is építtetett Pesten. 1842-ben evezősversenyt rendeztek, amelyet Clark Ádám nyert meg. Ezt követően a század folyamán sorra nyíltak az új vízisport-telepek és csónakházak a Duna mentén Lágymányostól Újpestig, majd a század utolsó évtizedeiben kezdett felvirágozni az Óbudához és Békásmegyerhez kapcsolódó korábbi mezőgazdasági, vízparti sáv, a mai Római-part.
A szintén ekkoriban elterjedő üdülőkultúra részben a vasút terjedésének, részben az egyre jelentősebb egészségtudatosságnak volt köszönhető – a 19. század folyamán számos orvos és kutató világított rá arra, hogy a nagyvárosok szűkössége, levegőtlensége, valamint a házak benapozatlansága komoly népegészségügyi kockázatot rejt magában, ezért azt javasolták, aki teheti, menjen a hegyekbe, vagy sportoljon, napfürdőzzön vízközelben.
A Budapesti Közúti Vaspálya Társaság a korábban a Buda központját a Filatorigáttal összekötő helyiérdekű vasútvonalát 1888-ban hosszabbította meg Szentendréig, amivel új perspektívák nyíltak nemcsak a vonal által érintett települések, hanem a környéken kialakuló üdülőélet számára is. Ahogy az Építészfórum korábbi tervbemutató cikkében Csáki Klaudia is kiemelte:
A Római-parton alakult ki a főváros legnagyobb összefüggő üdülő- és sportközpontja. Több száz kisebb, nagyobb üdülőház, csónakház, vállalati, intézményi és magánnyaraló, vendéglő, cukrászda, fagylaltozó sorakozott itt, kihasználva a terület üdülésre alkalmas körülményeit, a főváros közelségét, a jó megközelíthetőséget és a kedvező partviszonyokat. A Római-parton építették meg a főváros egyik nemzetközi campingjét is.
A Római-part és az annak ütőerét képező Kossuth Lajos-üdülőpart kiépültével egy lényegében öt kilométer hosszú egybefüggő üdülőterület alakult ki, amelyet 1920-ban még csak egyetlen, ötven hajó befogadására alkalmas csónakgarázs egészített ki. Alig öt évvel később a partszakaszon tárolt és regisztrált sporthajók száma már háromezer volt. Sorra épültek a csónakházak és a műhelyek, és a csónaképítő mesterek is megjelentek.
A feljegyzések alapján dr. Ember Sándor jogtanácsos, országgyűlési képviselő, aktív sportember egy folyami evezős túrán felbuzdulva szintén ekkoriban vásárolt magának telket Békásmegyer frissen felparcellázott Duna-parti részén. Akárcsak Rumbach Sebestyén, Ember is remek érzékkel fektette be pénzét, és kezdett próbafúrásokba a telkén, mert 1934 pünkösdjén 500 méteres mélységből származó különleges gyógyvízre bukkant. A fúrások az ásványvíz mellett még régészeti leleteket is a felszínre hoztak a korábbi fás, pázsitos terület alól.
Hajós Alfréd víziója
A szerencse mellett nagy szerepe volt a jó szimatnak is. Nem véletlen, hogy Ember Sándor kiszemelte magának a Duna mentén elterülő hatholdas területet, mert ismerve a csillaghegyi Árpád-forrást – amely az ottani strandfürdőt táplálja –, valamint a Római fürdőt és a római korszak fürdőkultúráját, számíthatott arra, hogy érdemes fúrásokat rendelni. Ehhez pozitív megerősítést kapott Maros Imre főgeológustól is, majd 1934 tavaszán a Lapp céggel próbafúrásokat végeztetett Kis-csillag elnevezésű telkén. Nem kellett hozzá sok idő, nyár elején már feltört a bő és meleg vizű forrás, amit a mélyből eredő termálvíz és a felszínről leszálló karsztvizek elegye alkotott. A kiépített artézi kút „vízhozama 1800–2000 percliter közt váltakozott, s a víz hőmérséklete a kifolyásnál 23.6–25.4 °C közt ingadozott”.
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/kultur/jardasziget/2026/03/08/punkosdfurdo-udules-a-varosszelen-furdok/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!