Hirben.hu Hírben jók vagyunk! Tudjuk, hogy blaszfémia szuterénnek aposztrofálni a Virág Judit Galériát a Falk Miksa utcában, de mit csináljunk, ha egyszer a kiállítótér nagy része az utcaszint alatt helyezkedik el. Ettől aztán, ha leszállunk a mélybe, egy kicsit dantei utánérzés kerít hatalmába, csak éppen ez itt nem a pokol, hanem a földi mennyország.
Most mindenképpen, amikor Kelemen Károly itt-ott Picassót idéző festményei, Nagy Krisztián és Molnár Csaba elképesztő távlatokat nyitó fényszobrai és Majoros Áron forradalmian újszerű réteges szobrai (már akinek újszerű, mert ott voltunk a művész két évvel ezelőtti, Műcsarnokban rendezett kiállításán is) varázsolják el a látogatót.
Látogatók voltak bőven a megnyitón, de annyian, hogy majd’ szétvetették a labirintusra emlékeztető, sejtelmes félhomályba burkolódzó kiállítóteret. (Az ember olykor azt várta, hogy valamelyik oszlop mögül előbukkan a Minotaurusz…) A honi képzőművészeti szcéna jeles alakjai vonultak fel, köztük drMáriás, galériatulajdonosok – Kozák Gábor, a Godot gazdája – neves gyűjtők, például Völgyi Miklós vagy Kacsuk Péter. A megnyitót pedig Szurcsik József celebrálta, félúton a fel- és az alvilág között, a mélybe vezető lépcső közepén:
Ezt a kiállítást úgy álmodta meg Bársony Balázs kurátor, a galéria vezetőivel karöltve, hogy ez a különbözőség, amit a három részkiállításon tetten érhető, felmutathassa kortárs képzőművészetünk gazdagságát. Kelemen Károly, Majoros Áron és a Nagy-Molnár alkotópáros, vagyis Nagy Krisztián és Molnár Csaba művészi alapállása, technikai háttere révén nagyon különböző alkotásokat hoztak létre, mégis több összefüggés fedezhető fel e művek láttán – fogalmazott a Munkácsy Mihály-díjas, érdemes művész. – Például érdekes gondolkodásbeli azonosság az alkotók között, hogy munkásságukban fontos szerepe van a művészet és a tudomány kapcsolódásának, továbbá valamennyien hisznek a sajátos teóriákban, elméleti szabásminták gyakorlati megvalósításában. Ugyan mindnyájan idehaza készítették műveik nagy részét, mégis fontos helyet foglalnak el a nemzetközi szcénában.
A Picasso-effektus
A kiállítók doyenje, a tavaly elhunyt Kelemen Károly idén lenne 76 éves. Munkásságának teljes feltárása már a jövő feladata lesz, de amit itt és most ízelítőül kapunk művészetéből, már az is fantasztikus. Festészetének, ahogy személyiségének is, nem elhanyagolható eleme volt a kételkedés. Amely alapjában véve filozófiai természetű, és jól artikulált kérdések felvetését jelenti. Kelemen a művészettörténet jelentős alkotóinak munkáit lefordította a saját, külön bejáratú nyelvére.
Picassót bármilyen nyelvre lefordítani emberes feladat, amire csak avataott ecsettel dolgozó mester vállalkozzon, nos, kelemen ilyen mester volt. Az Avignoni kisasszonyok parafrázisa már-már a nagy előd festményével vetekszik minőségben és hangulatában. De Kelemen nem egyszerűen fordított, hanem a saját értelmezésében újrateremtette ezeket a képeket.
Mintha kimerevített performanszokat transzponált volna állóképekké, amiket rögzített vásznon – annyira mozgalmasak a festményei. Kelemen sok évtizedes pályafutása alatt elemeire bontotta, majd
újraalkotta a való világot, ahogy annak idején letagadhatatlan példaképe, Picasso tette.
A figurális világ absztrahálását, mint szakmai programelemet, gyakran alkalmazta. Meglehetősen vehemens módon, mégis szofisztikáltan tette mindezt, ahogy meggyőződhettünk erről a kiállítás – egyfajta fantasztikusan burjánzó dantei pokol – bugyrait járva. Érdekes módon Kelemen Károly az a priori, a tapasztalattól teljesen független, tiszta tudást tekintette érvényesnek, és ezt ki is olvashatjuk festményeiből.
Sajnálatos, hogy a mester már nem láthatja így, együtt ezeket […] A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE! *Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!