Minden egy tánccal kezdődött… 1901. április 20-án mutatták be – Pekár Gyula ötlete alapján – Zsitkovszky Béla rendező filmjét. A címe: A táncz. Rövid volt, néma volt, 24 táncmozdulatot tartalmazott, és nem is maradt fenn. De tudjuk, hogy ez volt az első, amit magyarok magyar alkotóktól láthattak, így 2018-tól ezen a napon ünnepeljük a magyar filmet.
De melyiket látták a legtöbben?
Az Index Kultúra rovatának podcast műsorában, az arútluKban kisebb vita bontakozott ki arról, vajon melyik lehet az magyar film, amit a legtöbben láttak. A podcast vendége volt korábban Ráduly György, a Nemzeti Filmintézet – Filmarchívum igazgatója, aki szerint a Mágnás Miska (Keleti Márton, 1949), s mivel neki ez a szakmája, hajlamosak vagyunk elhinni.
Még akkor is, ha több helyen is olvastuk, hogy vannak 9 millió fölötti nézőszámú magyar filmek is, mint az Egri csillagok vagy A kőszívű ember fiai, de ebben a vitában nem teszünk igazságot. Már az is jó, hogy beszélhetünk magyar filmekről – még akkor is, ha ennek vannak tanulságai is.
A beszélgetésben szót ejtünk arról, hogy
- milyen sajátosságai vannak a magyar filmeknek,
- magyarok nélkül Hollywood is másmilyen volna,
- a filmkészítés drága műfaj, és hogy
- a számos szerzői film mellett szükség van a történelmi filmekre is.
Ezek közül melyik tetszik a legjobban?
Most pedig arra kérjük az olvasókat, hogy gondolkozzanak el azon, melyik a kedvenc magyar filmjük. Az alábbi 25-ös listán ugyan nem valószínű, hogy mindenkiét eltaláltuk, de most eldönthetik, hogy ezek közül melyik a legkedvesebb magyar filmjük. Kérjük, szavazzanak!
Önnek melyik a legkedvesebb magyar film?
[…]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/kultur/2024/04/27/magyar-film-napja-a-tancz-mozi-aprilis-30.-arutluk/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!