A Nobel-díjas magyar író az idei torinói nemzetközi könyvvásár, a Salone del Libro egyik legfényesebb csillaga lesz. Krasznahorkai László nem csupán díszvendégként érkezik a május 14. és 18. között zajló eseményre, hanem itt veszi át a rangos Mondello-díjat is, amelyet a legjobb külföldi szerzőnek ítélnek oda.
Magyar sötétség az olasz napsütésben
A választás hátteréről a díj kurátora, Vanni Santoni beszélt az Indexnek, aki szerint Krasznahorkai kitüntetése mögött kőkemény szakmai érvek állnak. Arra a kérdésre, hogy miért éppen a magyar íróra esett a választás, Santoni egyértelmű választ adott:
Az indoklás egyszerűen irodalmi: ő az egyik legnagyobb élő szerző. Értem én, hogy redundánsnak tűnhet egy újabb díjat adni valakinek, aki már megnyerte a Nobelt, de a Mondello-díjnak nagy hagyománya van a Nobel-díjasok körében, így Krasznahorkai László otthon fogja érezni magát
– fogalmazott Vanni Santoni, hozzátéve, hogy „ráadásul, amikor ilyen formátumú alkotókról beszélünk, akik a szélesebb közönség számára talán még nem eléggé ismertek, semmilyen elismerés nem számít túlzásnak.”

A kurátor szerint a döntésben Krasznahorkai életművének rendíthetetlen koherenciája volt a meghatározó. Santoni úgy látja, a magyar szerző stílusa és tematikája egyfajta világítótorony a mai irodalmi palettán. „A legfőbb érv az alkotásainak lenyűgöző stilisztikai, formai és tematikai következetessége volt. Ez az életmű anélkül halad előre, hogy bármikor kompromisszumot kötne – egy olyan korszakban, amely tele van megalkuvó irodalommal.”
Felmerül a kérdés, hogyan talál utat Krasznahorkai sűrű, néha nyomasztó világa az olasz olvasókhoz. Santoni szerint a „magyar sötétség” valójában nem idegen az itáliai közönségtől.
Az olasz közönség megoszlik a fősodor és a tudatosabb olvasók között. Ez utóbbi réteg valójában nagyon is hozzá van szokva az irodalmi sötétséghez. Olyan, egyáltalán nem derűs kortársakat olvasnak, mint Houellebecq, Tokarczuk vagy Cărtărescu. Ott van a már nem élő, de nálunk máig rajongásig szeretett Thomas Bernhard, aki Kafka mellett László munkásságának egyik legtisztább hivatkozási pontja.
A kurátor szerint az értő közönség örömmel fogadja majd a döntést, a többieknek pedig itt az újabb alkalom a Nobel-díj után, hogy felfedezzék maguknak Krasznahorkai világát, és megérezzék azt a bizonyos „apokalipszis sötét leheletét”.
A kurátor lelkesedése nem véletlen: az Index korábbi helyszíni riportja is […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!