Mi a helyzet körülbelül két héttel a választások előtt? – szólt az esemény első kérdése. Závecz Tibor elárulta, hétfőn vagy kedden lesznek friss adataik, de a három héttel ezelőtti kutatásuk alapján
legkevesebb hárommillió szimpatizánsa van a Tiszának, és legkevesebb 2,5 millió a Fidesznek, akiknek többségét – a részvételi hajlandóságuk miatt – már szavazónak is hívhatjuk.
Ez hatással van a kisebb pártokra is, két nagy párt ki-ki meccsében kevesebb tér jut nekik, Závecz Tibor szerint a Kétfarkú Kutya Párt és a DK ebben a pillanatban szinte biztos, hogy nem tudja átlépni az 5 százalékos küszöböt. A részvételi hajlandóság növekedése a Mi Hazánknak sem használ, de vélhetően inkább az 5 százalék felett lehetnek.
A Republikon utolsó kutatása február közepi, Virág Andrea kifejtette, a teljes népességben 5 százalékpontos előnyben van a Tisza, a biztos szavazó pártválasztóknál ez 8 százalékpont.
A két nagy párt közötti különbség olyan jelentősen nem változott az elmúlt egy évben. A kampány elképesztően felpörgött, valószínűleg még a következő két hétben is lesz hova fokozni, ehhez képest – különösen a teljes népességben – az elmúlt egy, másfél évben a különbség végig 4-5-6 százalékpont volt. A biztos szavazó pártválasztókban az aktivitás miatt volt változás, tavaly év végén 10 százalékpont feletti előnyt mértünk a Tisza javára, ami némileg csökkent
– foglalta össze Virág Andrea, hozzátéve, a két nagy párt növelni tudta a szavazótáborát, ami nem kedvez a kispártoknak. Egyre kevesebben vannak, akik nem tudják, hogy kire szavaznának, így a nagy pártok szavazói tartalékai is fogynak.

Mráz Ágoston Sámuel azzal kezdte, már várta, hogy Hann Endrével meg tudják vitatni a számaik között látható különbségeket. A reggel publikált kutatásuk alapján közölte, a teljes népességben 40 százalékot ér el a Fidesz, és 35 százalékot a Tisza. Ez azt jelenti, hogy 3,5 millió Fidesz, valamint 2,67 millió Tisza-szimpatizáns van.
A mi összesített üzenetünk a számaink alapján az, hogy a Fidesz és a Tisza közötti különbség kisebb, mint a Fidesz és az összesített ellenzék közötti különbség volt 2022-ben, de szignifikánsan kimutatható a Fidesz előnye a Tiszával szemben
– húzta alá Mráz Ágoston Sámuel, hozzátéve, ők sem látják 5 százalékosnak a DK-t és a Kutyapártot, de nem érti a stratégiát, amelyet a Tisza követ, hogy „ezt a két pártot ki akarja nyírni teljesen. Biztosan állítható, hogy az ő szavazótáboruk 100 százaléka nem a Tiszára szavaz. Ha ez a két párt nem tud listát állítani, akkor lesznek elvesző szavazatok. Ha viszont legalább egy bejutna közülük, akkor potenciális koalíciós partnere lehetne a Tiszának”.
A Nézőpont vezetője kulcskérdésnek nevezte, hogy a szimpatizánsok egy része inaktív marad, viszont ez nehezen mérhető része a közvélemény-kutatásnak. Az látható, hogy a Fidesz felzárkózóban van az aktivitásban.
Az adatok tükrében nem látom a ki-ki küzdelmet. Ha megnézem a kutatások trendvonalát, mindenkit a saját módszertanával összehasonlítva, akkor nem látok ki-ki mérkőzést. Azt is gondolhatnám, hogy ez a választás már jó ideje eldőlt
– jelentette ki Böcskei Balázs.

Az Idea Intézet legfrissebb kutatásában a különböző kategóriákban 9, valamint 12 százalékpontos a Tisza Párt előnye a Fidesszel szemben. A politológus úgy látja, vannak százalékpontos elmozdulások, de nem látszik, hogy érdemi változások lennének. A választási részvételt a jelenlegi adatok alapján 73 százalékra teszik.
Személyeskedő vita Hann Endre és Mráz Ágoston Sámuel között
Hann Endre leszögezte, a Medián kutatása nem előrejelzésként szolgál, hanem egy mostani állapotot mutat, amelyből levonhatnak következtetéseket. A Medián rekordrészvételre számít, a mostani számaik pedig azt mutatják, hogy körülbelül 3,5 millió Tisza-, valamint felfelé kerekítve 2,5 millió Fidesz-szavazó lehet. A Medián vezetője arra is felhívta a figyelmet, hogy kit tartanak a választás esélyesének az emberek. Hann Endréék adatai azt mutatják, hogy korábban bármilyen szorosnak is látszott a verseny, a társadalom nagy többsége mindig Fidesz-győzelmet valószínűsített, de ebben fordulat történt, márciusban már 47:35 arányban a Tisza sikerére számított a többség.
Hann Endre Mráz Ágoston Sámuellel kapcsolatban kifejtette: „Közöttünk van bizonyos nyilvánvaló feszültség. Mráz Ágoston, először magánlevélben felkért arra, hogy nyilvánosan vitázzunk a számainkról, akkor én rövid megfontolás után elzárkóztam. Több eleme van az indokaimnak, de a fő az, hogy ez a szakma rendkívül érzékeny, bizonyos értelemben példátlan szakma, mert a mérések tárgya reagál is arra. Ha bármit mérek, az valamilyen módon visszahat rám is. Nem szerencsés, ha ebben a szakmában állandóan előjön az, hogy miben nem értünk egyet. Nem akarok erről vitatkozni. A számainkról hogyan lehet vitatkozni? Bocsánat, de a Medián a jelenlévők közül a legrégebben van a piacon, és független elemzés is kimutatta, hogy a harminc egynéhány év alatt, az összes előrejelzést vizsgálva a Medián nyújtotta a legmegbízhatóbb – nem mindig 100 százalékosan pontos – teljesítményt. Mi a fenéről vitatkozzak? Április 12-én kiderül, hogy durván pofára estünk-e – ami most fordulna elő először –, vagy véletlenül mi állunk közelebb az igazsághoz”.
A Medián vezetője módszertani kérdéseket is intézett Mráz Ágoston Sámuel felé: „Mi az a varázsszer, amivel a Nézőpont Intézet ki tudja mutatni a miénktől eltérő, valóságos közvéleményt? Miben különböznek az aktív szavazók a biztos szavazóktól, és pontosan mik azok a rafinált pluszkérdések, amelyekkel ezt kiderítik? Erre eddig soha nem kaptunk választ, sőt nagyon ellentmondó adatokat kaptunk. Azt, hogy én elzárkóztam a vitától, a propagandasajtóban – általa sem vitatva –, gyávaságnak minősítették. Mráz Ágoston is ezt sugallta, aminek semmi köze a valósághoz. Baromira nem vagyok gyáva. Lehet szerénytelenül hangzik, de a Medián és én bátrak vagyunk. 1989-ben egyedül vállaltuk, hogy Baló György műsorában a négyigenes népszavazásról előrejelzést adjunk, és pontos volt”.
Hann Endre kitért a Nézőpont Intézet csütörtök reggeli közleményére is, amelyben a Medián és a Nézőpont módszertanát, számait hasonlította össze: „Ez nem megszokott módon nem a Nézőpont friss adatait mutatta, hanem arról szólt, hogy miben különbözik a Mediántól a Nézőpont. A közlemény címe, hogy a Nézőpont realistább, mint a Medián. Eddig ez a fogalom, ez a mutató nem szerepelt a közvélemény-kutatások vizsgálatában. Attól tartok, annak nincs sok teteje, hogy a Nézőpont Intézet és Mráz Ágoston gondolkodásában az legyen a fő probléma, hogy a Medián és köztük hogyan alakul ez a játszma. Én ebben a játszmában nem kívánok részt venni”.

Hann Endre így folytatta: „A Medián 1989-es megalakulása óta független kutatóintézet. Annak ellenére, hogy SZDSZ-alapító voltam, megszüntettem a politikai tevékenységemet. Függetlenek vagyunk, és ezt minden ponton igazolni tudom, visszamenőleg a Gyurcsány-kormánytól kapott nem olyan hatalmas megrendelésekig. Ez nem akadályozott meg engem abban, hogy amikor a Gyurcsány Ferenc népszerűsége mélypontjára került, akkor ezt a HVG-ben nyilvánosan megírjam”.
A függetlenség megkérdőjelezését kikérem magamnak. Amikor azt állítom, hogy a kormányközeli intézetek nem függetlenek, akkor ezt Mráz Ágoston nem tudja cáfolni. Mráz Ágoston volt az első, aki közvélemény-kutatóból propagandistává ment át. Ezt nem titkolva kiállt fideszes kampányrendezvényeken, politizált, a Fideszt támogatta, és ezt ma is megteszi. Közben elkövet olyan etikai vétséget, amit én soha nem tettem. Én a szakmában elkerültem mindig egymás durva kritizálását
[…]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!