Hirben.hu Hírben jók vagyunk! „Nehéz filmet készíteni 1848. március 15-éről, hiszen – és ez volt benne a legszebb – békés forradalom volt – kezdi Osztovits Szabolcs, aki vegyes érzésekkel jött ki a moziból a Most vagy soha! vetítése után. – Arról, hogy vonulnak az emberek, nem lehet kétórás filmet forgatni, ezért ki kellett tölteni az időt olyan elemekkel, amelyek – legalábbis az alkotók szerint – esetleg több nézőt csalogatnak be.”
Osztovits Szabolcsnak azzal, hogy film készült március 15-éről, semmi problémája nincs, ahogy azzal sem, hogy ez hazai viszonylatban drága filmnek számít. „Az ilyen típusú történelmi filmeket, amelyekből a hazájuk nagysága vagy történelmi szerepe domborodik ki, a nézők számára pedig megnyugvást és lelki felemelkedést ad, a világon mindenütt támogatják” – mondja. Szerinte azonban jobb forgatókönyvvel látványos elemek nélkül is hatásos filmet lehetett volna csinálni, hiszen március 15. örömteli, felemelő nap volt.
Az egyetemisták szerepe
A filmkészítők hangsúlyozzák, hogy ami a történelemben is lezajlott, az – a fikciós elemektől függetlenül – benne van a filmben, kérdés, hogy ez egy olyan író és tanár számára, aki sokat foglalkozott Petőfivel és március 15-ével is, hitelesen mutatja-e be mindezt. Osztovits Szabolcs szerint a kérdés az, hogy miként tudjuk ennek a napnak az eseményeit történelmi kontextusba helyezni, és egyáltalán: miért pont március 15-én tört ki a forradalom?
Valamilyen apropónak kellett lenni, hiszen attól még, hogy elszavalnak egy verset, még nem tör ki a forradalom. Kerényi Ferenc kitűnő Petőfi-monográfiájából tudjuk, hogy ebben fontos szerepe volt az egyetemistáknak.
Nem úgy van tehát, hogy odamegy öt-tíz ember, és akkor kitódulnak az egyetemisták. „Attól még nem jönnek ki, hogy valaki elmondja a Nemzeti dalt. Petőfiék azért mennek eleve az egyetemistákhoz, mert ők szervezték a tüntetést. Ők hirdették meg délelőtt 10 órára, mert a rektor megtiltotta nekik, hogy március 19-én aláírják a petíciót, vagyis a 12 pontot. Az Ellenzéki Kör ugyanis március 19-ére szervezte – francia mintára, hiszen szinte mindenki frankomán volt, különösen Petőfi – az úgynevezett reformkori lakomát vagy reformlakomát.” Az egyetemisták tehát a rektori önkény ellen tiltakozva szerveztek délelőtt 10-re tüntetést, és Petőfiék gyakorlatilag ügyesen rácsatlakoztak erre.
Hazamentek ebédelni
„Először az orvosi kar elé mentek, ott hangzott el másodszor a Nemzeti dal és a 12 pont – először a Pilvaxban mondta el Petőfi –, utána mentek a mérnökökhöz, és csak harmadjára a jogász-, bölcsész-, teológushallgatókhoz. Itt hangzik el harmadszor a Nemzeti dal és a 12 pont, végül pedig a Landerer–Heckenast nyomda előtt. Összesen négyszer mondták el a nap folyamán” – mondja Osztovits. Elmondása szerint a monarchia rendkívül bürokratikus volt, sok okmányt, iratot hagyott hátra, így azt is tudjuk, hogy az egyes fakultásokról hányan vettek részt a tüntetésen. A legtöbben a mérnöki és az orvosi karról érkeztek, körülbelül kétszázan.
Az is érdekes, hogy Landerer (a filmben Szerednyey Béla játssza) már előző este beáztatta a papírokat.
Vagy azért, mert úgy tudta, hogy jönnek az egyetemisták, vagy többet tudott, mint Petőfi, arról, hogy mi lesz másnap. Ezt mi sem tudjuk, mindenesetre beáztatja a papírokat, és akkor az ifjak jelképesen lefoglalják a nyomdagépet, és szépen kinyomtatják a 12 pontot és a Nemzeti dalt. Itt szükség volt Petőfire, mert ő segédszerkesztő volt, tehát értett a nyomdai-kiadói munkálatokhoz.
Petőfi klasszikus segédszerkesztői munkát végzett a Pesti Divatlapnál, amiből aztán egy idő után elege lett, mert unalmas foglalatosságnak tartotta.
„Míg tehát Petőfi a nyomdában segített, addig Vasvári Pál, Bulyovszky Gyula, Degré Alajos, Irinyi József, Egressy Gábor, Irányi Dániel és Vidacs János beszélt magyarul és németül a néphez, hiszen fenn kellett tartani az érdeklődést. Petőfin kívül mindegyik remek szónok. És mivel Pest-Buda többségében német ajkú volt, a 12 pontot kinyomtatják németül is. Ezt körülbelül 12 órára befejezik, és akkor – ez a legszebb az egészben – mindenki hazamegy ebédelni. Ez is jelzi, hogy polgári megmozdulás volt, hiszen a polgárnak van ebédideje” – mondja Osztovits Szabolcs.
Egy román újságírót bent felejtettek
Délután háromra hirdettek aztán találkozót a Nemzeti Múzeum elé, ahol már tízezer magyar–német ember gyűlt össze. Petőfiék közben körbejárják a szerkesztőségeket, és elintézik a Nemzeti Színházban, hogy este ne a műsor szerinti francia darabot adják, hanem a Bánk bánt.
Talán ez az első eset, amikor Bánk nem öli meg a királynét, mert senkit nem érdekel a darab, lezavarják a színészeket, a fölajzott közönség inkább Stancsicsot várja. Ekkor találkozik Jókai Laborfalvi Rózával. Petőfi nincs ott a színházban, mert ekkor alakul meg a közbátorsági vagy közcsendi bizottmány.
Stancsics (a filmben Táncsics, bár csak később változtatta meg a nevét) a kiszabadításakor valóban egy ablakon mászott ki, róla ezt mondja Osztovits Szabolcs: „Nem szerette betartani a törvényt, sem a kormány, sem Kossuth sajtótörvényét. Különben okos ember volt, Teleki Sándor magántanára. Nagy tisztelettel beszélt róla a társaság, nagyszerű tanár úrként emlegették.” Egy szegény román újságírót azért bent felejtettek még egy hónapra – Stancsicson kívül ő volt a másik politikai elítélt. Összesen két státuszfogoly volt tehát, de azért ez is belekerült a 12 pontba.
A sajtóval, Osztovits Szabolcs elmondása szerint, nem is a cenzúra volt a baj – az már addigra megszűnt, pontosabban utólagos vizsgálatot lehetett kérni –, hanem az, hogy nagyon magas volt egy-egy sajtótermék indításakor a letéti díj és aztán a postai szállítás is. „Petőfinek különösebb […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/kultur/2024/03/30/osztovits-szabolcs-petofi-marcius-15.-most-vagy-soha-film/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!