Hirben.hu Hírben jók vagyunk! Sokunk számára a 2004-ben indult Lost volt „a sorozat”, ami miatt vallásos áhítattal ültünk le a képernyő elé. Nemcsak nagyon szerethető karakterek gondoskodtak arról, hogy elmerüljünk ebben a repülőszerencsétlenséges, lakatlan szigetes történetben, hanem az is, hogy az írók jó ütemben, epizódról epizódra dobálták be az újabb hátborzongató rejtélyeket. Misztikum terén számos későbbi produkció igyekezett felvenni a versenyt a Losttal, de ramaty befejezés ide vagy oda, ki kell jelenteni, hogy ez a fajta high-concept sci-fi csúnyán meghalt az ABC sorozatával együtt. Talán a Westworlddel és a Black Mirrorral kerültünk a legközelebb az elmúlt években ahhoz, hogy ezt a zsánert visszahozzák, de mind a western kalandparkos széria, mind a modern társadalmi nyavalyákra reflektáló Charlie Brooker-produkció kifújt egy idő után, és képtelenek voltak relevánsak maradni.
Csak titokban mertünk reménykedni abban, hogy talán majd a Netflixre készülő, március 21-én bemutatott A 3-test-probléma hozhat megváltást, mely Liu Cixin kínai regényíró trilógiájából, többnyire az első kötetből merít nagy kanállal. Egy olyan monumentális hard science fictionből, ami nem könnyen engedi magához közel az olvasókat: bonyolultsága, tudományossága miatt sokan legalább annyira nehezen adaptálhatónak tartották egészen idáig, mint a Dűnét. A Netflix nyolc részes sorozata felett ráadásul Damoklész kardjaként lebegett az a tény is, hogy az alkotópárost David Benioffnak és D. B. Weissnek hívják, akik a Trónok harcával csúnyán befürödtek. Amikor már nem állt rendelkezésükre a George R. R. Martin-féle A tűz és jég dala, nem tudták értelmesen továbbfűzni és befejezni a cselekményt.
A 3-test-probléma 1966-ban indít, a kommunista Kínában járunk, ahol éppen a pódiumon, a tömeg szeme láttára vernek agyon egy fizikaprofesszort a kulturális forradalom nevében. A nézőseregben ott áll Ye Wenjie (Zine Tseng) is, legalább annyira tehetetlenül, mint amikor Arya Stark nézte, ahogy az apját, Ned Starkot lefejezik. Érdekes kis párhuzam, hogy rögtön a pilotban ekkora áthallás van a Trónok harcával, de engedjük el, mert ezen felül túl sok kapcsot nem találunk a két regényadaptáció között. Főleg, hogy a sztori ezt követően ugrik jó pár évtizedet előre, 2024-be, ahol megint csak dézsából öntik ránk a furcsaságokat… híres tudósok lesznek egyik napról a másikra öngyilkosok, de ha ennyi nem hozná ránk a frászt, a nagy koponyák baljós számsorokat látnak maguk előtt lebegni, nemlétező technológiára épülő VR-headsetek bukkannak fel a semmiből, és az első rész végén úgy tűnik,
még az ég is rászakad az emberiség fejére.
Az a WTF-faktor, amit hosszú évek óta hiányolunk a sci-fi sorozatokból, itt bizony páros lábbal rúgja ránk az ajtót, a karakterek úgy nyomják a tudományos szövegeket, hogy néha vissza kell tekerni. Nagy kár, hogy főleg a jelenkori szálon pár rossz színészválasztásnak és ihletetlen alakításnak köszönhetően kidob minket a műélvezetből a monotonitás. Főleg az Eiza González-féle Auggie lóg ki a sorból, aki egyszerűen képtelen eladni nekünk, hogy zseniális koponyáról van szó személyében, de még a Trónok harcából ismert John Bradley-nek is időre van szüksége, kábé két epizódra, hogy belerázódjon Jack Rooney eljátszásába. Pedig neki aztán mennek a bohókás figurák, és mégis így esik.
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!