„Az emberben van egy eltökéltség, hogyha ő rákos, akkor egy nagyon komoly világnak kell körülvennie. Nekem a legjobb barátom mindig azt mondta telefonban a műtét után, hogy „na, meddig vagy még táppénzcsaló te is” és ez baromi jól esett. Amikor meg megéreztem a sajnálkozásnak a legenyhébb tónusát, letettem a telefont” – emlékezett vissza Cserhalmi György a Rákeltérítő műsorában arra, környezete miként reagált betegségére. Elmondása alapján az olyan személyek, mint legjobb barátja, aki humorral és pozitív hozzáállással közelítette meg a helyzetet, sokat adtak számára.
Orvosával, Lohinszky Júliával egyetértettek abban, hogy az embernek elég a saját aggodalmával megküzdenie, nincs szüksége mások sajnálkozására és félelmére még e mellé pluszba.
A főgonosz alatt
A Nemzet Színésze elmondása alapján öt év alatt kilenc műtéten esett át. Orvosa javaslatára pszichológushoz is elment, ami sokat segített, annak ellenére, hogy korábbi tapasztalatok miatt szkeptikus volt ezzel kapcsolatban.
Öt év alatt kilenc műtét az sok, és ott felgyűlnek bizonyos dolgok, amikre azt mondta Júlia, hogy »ki fogja beszélni, és úgy jön vissza minden, aminek egy emberbe be kell költöznie, hogy még mindig ember legyen«
– fogalmazott a színész. A diagnózisára visszaemlékezve elmondta, hogy nem a legdurvább rák típussal kellett szembenézzen, de azért igen komoly betegség volt:
Nehéz László tanár úr, aki műtött a sebészeten mondta, hogy ez a főgonosz alatt van. Annyi történt, hogy odamentem ehhez a nagyon híres tanár emberhez és elmondta, lerajzolta, hogy körülbelül mi fog történni és azt éreztem, hogy zsong az agyam. Én, ha részt veszek egy dialógban, akkor szoktam figyelni és nem vágok közbe, főleg, hogyha rám nézve is ilyen fontos a mondanivaló, mégis azt sem tudom, hogy mentem haza. El kellett telnie 24 órának, amíg az embernek elkezd a papírtantusz leérni, hogy »ó, te rákos vagy«.
[…]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/kultur/2024/09/18/cserhalmi-gyorgy-rak-rakelterito/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!