Az Uránia Nemzeti Filmszínházban köszöntötte Debrecen város kulturális alpolgármestere, Puskás István a debreceni Csokonai Nemzeti Színház új vezetőit, Mátyássy Szabolcs igazgatót, Szabó K. István művészeti vezetőt és Nemes Zsófiát, az újonnan alakuló tánctagozat vezetőjét
„Ugyanaz a közös büszkeség tölt el minket debrecenieket, mint amikor közadakozásból 1865-ben megépült a cívisváros színháza, hisz olyan infrastrukturális kultúrafejlesztés végére értünk, amely nemcsak hazai, hanem regionális szinten is mértékadó – fogalmazott Puskás István.
Mátyássy Szabolcs július 1-jén vette át a színház irányítását, miután az előző igazgató, Gemza Péter mandátuma lejárt, a debreceni városvezetés pedig márciusban az ő pályázatát támogatta. Mátyássyt öt évre nevezték ki.
Mátyássy Szabolcs, a debreceni Csokonai Nemzeti Színház új igazgatója köszöntőjében arról beszélt, hogy az új vezetőség legfőbb célja a többtagozatos, négy játszóhelyes, szabadtéri színpaddal rendelkező intézményt a hazai, régiós és nemzetközi kulturális térképen is kiemelt helyre emelni, a helyi hagyományok tiszteletben tartásával, de az újítás szellemében – olvasható a teátrum közleményében.
A prózai, tánc- és operatagozat együttes jelenléte nélkülözhetetlen egy nemzeti besorolású teátrum esetében, így – lépcsőzetes építkezéssel – elengedhetetlen a három tagozat létrehozása rögtön a szeptemberi indulást követően
– mondta el, majd arról is szót ejtett, hogy a pályázatírás megkezdése előtt kérte fel Szabó K. Istvánt, hogy művészeti vezetőként csatlakozzon hozzá, mivel az a színházi esztétika, amelyet a rendező munkáiban képvisel, közel áll ahhoz, amelyet Debrecenben szeretne megvalósítani.
Hangsúlyozta, hogy csak olyat ígértek a pályázatukban, amit be tudnak tartani, megfogalmaztak nagy vállalásokat is, de ezeket meg is fogják tudni valósítani.
Politikai tartalom, állásfoglalás
A direktor korábban az Indexnek elmondta, nagy örömnek tartja, hogy a pályázatuk végére csatolt szakmai együttműködő nyilatkozatok között a külföldi és hazai nemzeti színházak vezetői mellett magyarországi független társulatok is megtalálhatók.
[…]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/kultur/2023/08/29/debrecen-csokonai-nemzeti-szinhaz-matyassy-szabolcs-uj-evad/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!