A Magyar Nemzet kikérte a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságától (BVOP) a pontos statisztikát a közlekedési bűncselekményekkel kapcsolatban. Érdemes az elején leszögezni: jelenleg összesen 568-an – közülük nyolc nő – töltik jogerős szabadságvesztés-büntetésüket valamilyen közlekedési bűncselekmény miatt.
Azonban a helyzet nem ilyen egyszerű, ugyanis ahogy arra a lap rávilágított, minden bizonnyal 568-nál többen ülnek a hazai büntetés-végrehajtási intézetekben valamilyen közlekedési bűncselekmény miatt.
Kifejezetten gyorshajtás miatt senki sem ül börtönben. Hiszen a börtönben ülő gyorshajtást elkövetők rendszerint több bűncselekményt is elkövetnek. Sajnos jó példa erre, hogy az Árpád hídi borzalmas kerékpáros tragédia miatt letartóztatásban lévő férfi és társai közlekedési bűncselekményt is elkövettek az eddigi adatok szerint, nem csak gyorshajtást.
Ugyanakkor számos elkövetőt nem csak közlekedési bűncselekmény miatt ítélnek el: ha egy embercsempész súlyos sérüléses közlekedési balesetet is okozott menekülés közben, akkor a fő büntetést valószínűleg az embercsempészetért szabták ki, és eszerint is tartják nyilván.
Az ittas vezetés az egyik legnagyobb számban előforduló közlekedési bűncselekmény: összesen 292 ember tölti jelenleg ezért a büntetését.
A bűncselekmény, illetve a szabálysértés határa a 0,50 gramm/liter ezrelék véralkohol, avagy 0,25 milligramm/liter ezrelék levegőalkohol-koncentráció. Tehát ez alatt szabálysértés, felette bűncselekmény az ittas vezetés. Magyarországon zéró tolerancia érvényes.
Az ittas járművezetés alapesetben két évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető, ám ha a baleset vétlen áldozata nyolc napon túl gyógyuló vagy súlyosabb sérülést szenved, illetve elhalálozik, esetleg halálos kimenetelű tömegszerencsétlenség történik az ittas sofőr hibájából, a vétkes kettőtől nyolc évig, vagy akár öttől tíz évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető.
[…]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!