Hirben.hu Hírben jók vagyunk! Nádasdy Ádám csak akkor kezdett kijárni az Ünnepi Könyvhétre, amikor maga is bekerült a magyar irodalom vérkeringésébe. De ez nem fiatal korában történt meg vele. Akkor még se költő, sem műfordító nem akart lenni. Nem volt ezzel baja, de kicsit távol tartotta magától.
„Lila” bölcsész dolognak érezte, önmagára a száraz dolgok embereként gondolt,
hiszen angoltanárként dolgozott, könyveket írt, nyelvészettel foglalkozott ifjú tudósként.
A tanár úr verseket ír
Harminchét éves volt 1984-ben, amikor megjelent az első verseskötete Komolyabb versek címmel. Ezután elkezdte érdekelni, hogy a magyar irodalmi életben ki mit csinál, és hogyan. Majd a rendszerváltozás után, 1994-től műfordítással is elkezdett foglalkozni.
„Amikor szerzőként részt vettem az Ünnepi Könyvhéten, nem tudtam, hogy mennyien fognak odajönni hozzám. A barátaim persze tudták, hogy ott vagyok, és jöttek. De ez úgy van, hogy amikor valaki éttermet nyit, a barátai barátságból odamennek vacsorázni. Mégis legyen valaki az étteremben, hátha mások is jönnek majd. És ez így van, hisz kinek van kedve egy üres étterembe bemenni?” – mondta Nádasdy.
Hozzáfűzte, ekkor már rutinos tanár volt, és jó pár tanítványa megneszelte, hogy verseskötetet adott ki.
Hordta az irháját
Nádasdy Ádám Hordtam az irhámat című novelláskötete nemrégiben jelent meg a Magvető gondozásában. A kötet ismertetője szerint Nádasdy legújabb könyvében a határok, országok, kultúrák közötti életről mesél. Visszaemlékezéseiben feltárul egy határokon átívelő, szerteágazó családtörténet és az, milyen volt felnőni egy soknyelvű, többkultúrájú családban a szürke ötvenes években.
A szerző népszerűsége az interjú közben is egyértelművé vált. A beszélgetés alatt többen szeretettel üdvözölték, köszöntek neki, egy hölgy például a kocsijából kiszólva szólította meg a nyelvészt:
– Hol lehet önt elérni? A kislányom szerelmes önbe!
– Ötkor dedikálok a Vörösmarty téren.
Nádasdy mindig nagyon boldog, amikor ilyen történik vele.
Szokatlan neve volt
A jeles műfordító eztán legemlékezetesebb dedikálásáról beszélt. Elmondta, a mostani férjét így ismerte meg. Rettenetesen meleg volt aznap, a nap annyira sütött, hogy a szeme előtt piros karikák táncoltak – emlékezett vissza.
Ekkor leült elém egy nagy, erős fiatalember, és mondta a nevét. Nem értettem, mondtam neki, hogy szokatlan neve van. Először mondta, hogy cz-vel írja, meg i-vel, azt sem értettem, majd elkezdte betűzni. Egy idő múlva éreztem, hogy ezt a fiút nem akarom elengedni, ezért még egyszer megkérdeztem, hogy jól írtam-e a nevét. Igennel felelt. Erre megkérdeztem, nem rokona-e X. Y.-nak, azt mondta, nem.
Nádasdy ekkor röstellte azt mondani neki: „Ötig itt vagyok, beszélgethetünk-e aztán?” Szerinte ez a melegvilágban nehezebb. A nőkhöz talán könnyebb odafordulni, hogy van-e kedvük ismerkedni. De egy fiatalember esetében ez mégiscsak másképp van – vélekedett, majd azzal folytatta: eltelt 1-2 év, mire ismét találkoztak, úgy igazán. Mint kiderült, akkor a mostani férje fejében is az járt, hogy meg kellene kérdezni, meddig marad. Ez volt 2002-ben, most már 20 éve együtt vannak.
[…]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/kultur/2023/06/11/nadasdy-adam-unnepi-konyvhet/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!