Hirben.hu Hírben jók vagyunk! Le tudna jönni? Kérem, segítsen.
Női hang zihált a kaputelefonba. Henker feszült figyelme tétovázásba váltott, és mert nem jött több hang odalentről, visszatette a helyére a kagylót. A nappaliba sétált, ami az utcafrontra nézett, a súlyos, bordó függönyöket még az előző tulajdonos hagyta itt, ha hozzájuk ért, por szállt fel a bársonyból. Most mégis megérintette, belekapaszkodott, úgy kémlelt ki mögüle.
Semmi. Az utcára csend telepedett, a parkoló autók között abban az órában nem sétáltattak kutyát. Aludtak a futók, a túlórázók is hazaértek. A kaputelefon megint csörgött. Henker behunyt szemmel megvárta, amíg elhallgat. Gondolatai cikáztak, sürgették, hogy húzzon cipőt és nézzen utána a segélykérésnek.
A harmadik csöngésre visszasietett az ajtóhoz, fülelt, vajon az éles hang a nagy éjjeli csendben felébresztett-e valakit. Két ujjával a szemét nyomkodta, úgy szólt bele.
Mi a baj?
Kérem, segítsen – érkezett a suttogás.
De mégis, folytatta csak magában, mi-a-baj? Szíve dübörgött a mellkasában. Kezébe vette a lakáskulcsot, remegősen tartotta, tenyere már nyirkos volt. Ne menj ki! Gondolatai heves támadásba lendültek, félresöpörve azt, amit a jó szíve tanácsolt. Ugyan, ne legyél már ilyen naiv, hogy tudnál segíteni, amikor azt se tudod, ki az?! Mindenki segítsen magán! Minek mászkál éjnek évadján az utcán? Normális ember ilyenkor otthon van. Ne keress kifogásokat! Ne-menj-le!!!!
Kicsalogatja a házból és betör a lakásába. Eléggé biztos, hogy nincs egyedül. Annyira nem tűnt zaklatottnak. Dehogynem! Szinte biztos, hogy életveszélyben van! Üldözik! Csak beengedi a kapualjba, meggyőződik róla, hogy semmi baja. A támadói elmennek és megint nyugalom lesz.
Fél négy. Fenébe, megint más miatt nem tudott visszaaludni. Gondolatai elcsitultak, de addigra úgy elzsibbadt, hogy átlendült a holtponton. Kislattyogott a konyhába, vetett egy pillantást a hűtőre, de sem zsíros oldalast, sem pudingot nem kívánt. Az a holnapi ebéd. Vagyis a mai… Elmajszolt egy banánt és visszament a nappaliba. Ledőlt a szófára, szeme sajgott.
A telefonja tompa trillázására ébredt, először nem tudta, milyen napszak van, egyáltalán, milyen nap. Csütörtök reggel, hát persze. Lomhán készülődött, az ebédet majdnem elfelejtette betenni.
Én kinyitottam volna.
Katus szuszogva harapdálta a szendvicsét, míg Henker csak bámulta a saját dobozát. A többiek rosszallóan csóválták a fejüket.
Most mi van? – Katus ápolt, gyönyörűen műkörmözött kezét puhán Henkerére tette. – Akkor úgy mondom, nekem jól esne, ha egy ilyen helyzetben valaki beengedne és segítene rajtam.
A világ tele van őrültekkel – hajolt közel az asztal közepéhez Gábor. – Tudod, ki segítene egy futóbolondon.
Miből gondolod, ilyen kevés információ alapján…
Van rosszakaród, netalán ellenséged?
Gábor kérdése késő éjjelig cikázott a fejében. Ez annyira jellemző volt rá a meetingeken is, miután az ember szépen feltálalta az ötletét, persze a ppt végére izzadt, mint a ló, hogy megint újat mondjon, odaszúrt pár frappáns szóval. Lerúgta magáról a takaróját, felkelt és átment a nappaliba. Az utca ködben úszott. Egy futó vágott át rajta a túloldalon, amilyen hirtelen jött, úgy el is tűnt. A következő pillanatban megszólalt a kapucsengő.
Tettesd magad halottnak. Henker sóbálvánnyá meredt, majd lassan előrehajolt és lenézett balra, a kapu felé. Hirtelen megpillantott valamit a jobb szeme sarkában, de leeresztette a szemhéját, és kényszerítette magát, hogy egyhelyben maradjon. Éles női nevetések törték szét az éjjel csendjét, a kapu döndülve becsapódott, magas sarkak kopogtak el tovább balra, a buszmegálló felé. Henker a bejárati ajtóhoz ment, hozzásimult, hallgatózott, és összerezzent az újabb csöngetésre. Lekapta a hallgatót a helyéről, a legszívesebben beleordított volna. Néhány másodperc múlva a hívás kattanva véget ért.
Minden este. – Henker üveges tekintettel meredt az ételes dobozára. – Nincs rosszakaróm, sem ellenségem. Egyszer nyolcéves koromban az osztálytársaimmal megvertünk egy fiút, mert többünktől lopott. Ez van a rovásomon. – Eltolta a dobozt, amire Katus egy puha, sajnálkozó pillantást követően lecsapott.
Ha nem bánod…
Napok óta egy falat sem megy le a torkomon.
Nézd, kolléga, ha gondolod, ma este elsétálok felétek és hátha elkapom ezt a titokzatos személyt. – Gábor és Katus összenézett, Henker azt látta rajtuk, hogy egyre kevésbé hisznek neki.
Hagyd csak, majd megoldom.
Henker összegyűrte és a padlóra dobta a szalvétát. Halványan érzékelte, hogy Katus utánaszól, de nem akart foglalkozni vele. Az irodába érve táskájába tette a […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/kultur/tarca/2024/04/01/segitseg-bizalom-csongetes-felelem/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!