A magyar kávéházi és hagyományos éttermi cigányzene olyan unikális, vendégélményt növelő turisztikai eszköz, amelynek megőrzése és támogatása kiemelt jelentőséggel bír a hazai turizmus számára – írja sajtóközleményében a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ), amely ezt felismerve javasolta a Magyar Kormány számára a 2018-ban elindított Muzsikáló Magyarország program folytatását.
Mint ahogyan arról az Index is beszámolt, Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter és Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség elnöke április 23-án, kedden közös sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a Magyar Turisztikai Ügynökség és a szolgáltatók javaslata alapján a Magyar Kormány újabb, 15 milliárd forintos keretösszegű, a turizmus fejlesztését és versenyképességének erősítését célzó ágazati támogatási program indításáról határozott.
„A vissza nem térítendő támogatással a kormány lényegében átvállalja az éttermi élőzene árát. Bízunk abban, hogy számos vendéglátó üzlet él a Muzsikáló Magyarország 2024 kínálta lehetőséggel, hiszen egy zenekar játéka nemcsak az utcáról képes becsalogatni a vendégeket, de olyan élményt is nyújt, amelyet a vendégek örömmel osztanak meg rokonaikkal, barátaikkal. Az élő cigányzene így sikeresen növeli a vendéglátó üzletek vonzerejét. A programmal így egyaránt nyernek a muzsikusok, a résztvevő vendéglátóhelyek, a vendégek, és a hazai turizmus” – emelte ki Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség elnöke.
A 4-6 fős, vonósokból, klarinétosból, […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!