A Tavaszi Margó Irodalmi Fesztivál idén három napon át, négy színpadon, több mint 50 programmal várja a látogatókat a Margitszigeten. Délutánonként az irodalmi élet meghatározó szerzőit és új köteteiket bemutató beszélgetések, esténként pedig a Margóra megálmodott zenés irodalmi produkciók közül lehet majd válogatni.
A fesztiválon koncertezik majd a Tudósok, Mondjad, Atikám! című József Attila-esttel érkezik Vecsei H. Miklós és Balla Gergely (Platon Karataev), és Népi líra című lemezét mutatja be itt Pion x Krizsó.
A Tavaszi Margón mutatja be új kötetét mások mellett
- Erdős Virág, Cserna-Szabó András,
- Háy János, Kemény Lili,
- Krusovszky Dénes, Láng Zsolt,
- Puzsér Róbert és Zoltán Gábor is.
A szervezők közleménye szerint a fesztivál első napján emlékek és álmok elevenednek majd meg Krusovszky Dénes új verseskötetében, az önvédelem hiányát használja fegyverként nagy port kavart önéletrajzi kötetében Kemény Lili, Kovács Dominik és Kovács Viktor, azaz a Kovács ikrek pedig elmesélik, hogy kell közösen regényt írni.
Élőben találkozhatnak
Pénteken a 2020-ban Libri irodalmi díjjal jutalmazott Láng Zsolt mesél új regényéről, Erdős Virág kötetbemutatóján összeolvad a közélet és a magánélet, és a közönség tagjainak mindkét agyféltekéjét megmozgatja majd Puzsér Róbert Metafizika című meditációs objektuma.
Szombaton A Napos B oldalról mesél Jakupcsek Gabriella, várva várt új regényét mutatja be Szentesi Éva, meg nem írt novellákat tartalmazó novelláskötetéről beszél majd Cserna-Szabó András, és először a Margó közönsége hallhat részleteket
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!