Ünnepélyes keretek között, illusztris vendégek sokaságának részvételével nyílt meg a Magyar Nemzeti Múzeum Attila-kiállítása.
Elsőként Zsigmond Gábor, a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ elnöke mondta el megnyitóbeszédét, aki szerint a Magyar Nemzeti Múzeum Attila-kiállítása ma egész Európa egyik legjelentősebb tárlata. „13 országgal, 64 múzeummal dolgoztunk együtt az elmúlt másfél esztendőben” – mondta. Az egykori hun birodalom valamennyi szegletéből érkeztek kincsek, és miután a kiállításokon a hazai közgyűjteményekben őrzött hun vonatkozású tárgyak is szerepelnek, a tárlat egyben a magyar múzeumok közös csúcsvállalkozása.
Attila képe és emlékezete
Zsigmond Gábor beszédében az Attila-kép bemutatására és Attila emlékezetére helyezte a hangsúlyt.
Attila, az egykori hun uralkodó, bár 1600 éve meghalt, emlékezete máig él a világban, Keleten és Nyugaton egyaránt. És hangsúlyosan él a magyarok emlékezetében Székelyföldtől Budapestig. A kiállításban ezért a magyar emlékezetben megőrzött képeken keresztül tárul fel Attila alakja: a hadisten kardja, Attila lakomája, Attila halála és sírja, és Attila mint a magyarok őse. A kiállítás a tudomány és a legendák párbeszéde is: egyszerre mutatkozik be a régészet, a történettudomány, a művészet, az archeogenetika, vagy a néphagyomány.
Sultan Raev, a TÜRKSOY (Nemzeközi Török Kulturális Szervezet) főtitkára azt mondta: „A ma itt megnyíló kiállítás kézzelfogható kifejezése a több mint 1600 évre visszanyúló közös történetünknek. Attila nem csupán harcos volt. Attila uralkodó volt. Olyan vezető, aki államot alapított, rendet teremtett és meghatározott egy korszakot. Öröksége az egyik legkorábbi és legerőteljesebb példája állami hagyományainknak.
Az európai hun birodalom az egyik első és legbefolyásosabb megnyilvánulása volt a türk államnak Európában.”
Sultan Raev hangsúlyozta, hogy a Magyar Nemzeti Múzeum által rendezett kiállítás a türk világ számos múzeuma közös erőfeszítésének köszönhetően jött létre. Kiemelte, hogy Orbán Viktor magyar miniszterelnök történeti tudata és vezetői képessége döntő szerepet játszott ennek a nagyszabású elképzelésnek a megvalósításában.

15
„Attila unokái vagyunk”
Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter is köszöntötte a vendégeket, köztük a csillagösvényeket is bejáró „kedves Kapu Tiborunkat”. „Az egész világ úgy tartja, hogy mi, magyarok a hunok leszármazottjai és örökösei vagyunk. A valaha volt egyik leghatalmasabb birodalomé és annak alapító uralkodójáé, Attiláé” – kezdte beszédét. Szerinte máskülönben aligha lenne országunk és nemzetünk neve idegen nyelveken például Hungary, és aligha lenne a mai napig a tíz leggyakoribb keresztnév között az Attila, amit a magyar férfiak viselnek.
Mindenki így tartja, és pont mi, magyarok feledjük. Pontosabban velünk, magyarokkal akarták ezt mindazok feledtetni, akik idegen érdekeket képviseltek országunk vezetőinek álcázva magukat. Nem maradhatott így, és nem lehet így soha többé!
– mondta Hankó Balázs. Szerinte a Magyar […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!