Ahogy arról az Index is beszámolt, valóságos kommentháború robbant ki a választás éjszakáján újrainduló Heti Hetes kapcsán. Puzsér Róbert egy tőle megszokott, maró stílusú Facebook-posztban „tisztelte meg” a csatorna döntéshozóit, amiért az urnazárás utánra időzítették a startot, így kerülve el, hogy a műsor befolyásolja a voksolást.
A szarkasztikus gratuláció nem maradt válasz nélkül: Majka, aki az új felállás egyik húzóneve lesz, a kommentszekcióban ment neki a publicistának. Az énekes szerint Puzsérnak „fogalma sincs” a belső folyamatokról, és „sötét felhőket, összeesküvés-elméleteket” lát ott is, ahol csak egyszerű szakmai észszerűség és a választók befolyásolásától való tartózkodás áll.
Barátság elé helyezte az igazságot
Most a trió harmadik érintettje, a műsor veteránja, Hajós András is megszólalt a közösségi oldalán. Bár elismerte, hogy az induló produkciónak valahol jót tesz a „beef”, vagyis a nyilvános üzengetés, mégis fontosnak tartotta leszögezni a saját álláspontját.
Majka is, Robi is a barátom, de szerintem most Puzsérnak van igaza
– írta tömören Hajós, aki tíz évnyi Heti Hetes-tapasztalattal a háta mögött vélhetően pontosan látja a műsor politikai és társadalmi súlyát. A […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/kultur/2026/03/29/heti-hetes-rtl-hajos-andras-puzser-robert-majka-musor/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!