Amy Winehouse édesapja, Mitch Winehouse elveszítette azt a nagyszabású pert, amelyet lánya két barátnője, Naomi Parry és Catriona Gourlay ellen indított. Az apa azzal vádolta a nőket, hogy eltitkolták előle az énekesnő hagyatékához tartozó tárgyak értékesítését, és abból jogtalanul profitáltak − írja a BBC News.
A bíróság előtt Winehouse ügyvédei azt állították, hogy a nők „szándékosan elhallgatták” az eladásokat, és az édesapa csak azért fordult a törvényhez, mert ez volt az „egyetlen eszköze, hogy válaszokat kapjon”.
Sarah Clarke helyettes legfelsőbb bírósági bíró azonban elutasította a keresetet. Ítéletében kifejtette, hogy Mitch Winehouse kellő körültekintéssel könnyen kideríthette volna, mely tárgyakról van szó. A bíró nem kímélte az édesapát az indoklásban:
Érthetően érzékeny bárkivel szemben, akiről úgy véli, hogy kihasználja Amy emlékét… de ítéletem szerint ugyanilyen érzékeny arra is, hogy biztosítsa a család folyamatos anyagi hasznát.
A bíró hozzátette, hogy Winehouse „szeret embereket és helyzeteket dominálni”, valamint „megbízhatatlan tanúnak” nevezte őt, aki anélkül indította el az eljárást, hogy a tárgyalás előtti utolsó pillanatig ellenőrizte volna, valóban jogos-e az igénye az érintett ingóságokra.
Amy Winehouse rendkívüli nagylelkűsége
A védelem hangsúlyozta, hogy a ruhákat és kiegészítőket
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/kultur/2026/04/20/amy-winehouse-enekesno-mitch-winehouse-hagyatek-birosag-itelet/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!