Jórészt meglepetés lesz az a műsor, amelyet a Szegedi Nemzeti Színházban láthatnak a nézők a Szeretünk, Kátya címmel megrendezett gálaesten, hiszen a pontos programot a színház sem tette közzé a honlapján.
Az est során Kátya neves színművész és zenész barátai, kollégái lépnek fel egy egyszeri és megismételhetetlen előadás keretében, hogy a közönséggel összefogva és a Szegedi Nemzeti Színház támogatásával egy jótékonysági gálaest keretében segítsék Kátya Magyarországon nem elérhető gyógykezelésének megvalósulását
– írják az est ismertetőjében.
A gálán Udvaros Dorottya, Für Anikó, Hrutka Róbert, Falusi Mariann, Peller Anna, Dolhai Attila, Wégner Judit, Szőcs Artur, Zöld Csaba, Kalmus Felícián, Szemenyei János, Szélpál Szilveszter, Poroszlay Kristóf, Máthé Beáta és a Swing à la Djangolép fel, a zenei rendező Hrutka Róbert.
Elképesztő, milyen szeretettel és odaadással készülnek a kollégák. Mindenki olyan produkciót ad elő, ami rá jellemző, ami a leghitelesebben adja vissza a művészetét, így a közönség mindenkitől egyfajta »best of« válogatást kap. Lesz könnyű- és komolyzene, népzenei motívumok, és sokan az ország másik végéből érkeznek az előadásra
– nyilatkozta az Index megkeresésére Hrutka Róbert. A zenei szerkesztő elmondása szerint a jótékonysági gálaest ötlete szinte önálló életre kelt, máshol is szerveződnek koncertek Tompos Kátya támogatására, hiszen nagyon sokan szeretik őt. Minderről ő is tud, a közönség, a támogatók üzenetei eljutnak hozzá, érzékeli a felé áradó szeretetet.
Zenei gálaest
A május 25-i gálára két nap alatt elfogytak a jegyek, így telt ház lesz a hatszáz férőhelyes színházteremben. A jegyeket 19.500, 14.500 és 9500 forintos áron értékesítették, és – a színháztól kapott tájékoztatás szerint – ezért egy szép és tartalmas, kétfelvonásos műsort kap a közönség, amelyen Udvaros Dorottya és Für Anikó énekel és verset mond, elhangoznak részletek a Pillangókisasszony című Puccini-operából, és fellépnek Tompos Kátya volt csoporttársai (Dolhai Attila, Szemenyei János, Peller Anna) is.
A jótékonysági gálaest teljes bevételét a Junior Prima és Jászai Mari-díjas színművész gyógykezelésének támogatására fordítják, a megvásárolt jegyekből származó bevétel a Fábián Juli Emlékalapítvány által Tompos Kátya gyógykezelésére létrehozott alapba kerül.
Köszönet a támogatóknak, az orvosoknak
„Bizonyára sokatoknak feltűnt, hogy Tompos Kátya két éve nem látható színházakban, koncerttermekben, és eltűnt a média látómezejéből is” –
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/kultur/2024/05/24/tompos-katya-szegedi-nemzeti-szinhaz-jotekonysagi-gala/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!