Hirben.hu Hírben jók vagyunk! Aki a Nagykörúton közlekedett, különös élményben részesült. A megállók bemondása és a megszokott utastájékoztatás között idén fiatal költők hangja töltötte meg a szerelvényeket. A versek itt a napi rutin szerves részévé váltak: a zötykölődés, a város zaja és a rímek ritmusa eggyé olvadt. Ez az akció pontosan azt a „láthatatlan falat” hivatott lebontani, ami sokszor még mindig ott feszül a kortárs irodalom és a hétköznapi olvasó között.
A projekt hátteréről a FISZ főszervezőit, Górász Pétert és Bálint Bernadettet kérdeztük a helyszínen. Arra a felvetésre, hogy egy ilyen rendhagyó utcai akció képes-e valódi párbeszédet indítani az irodalom és az „átlagutas” között, bizakodóan válaszoltak.
Ha le nem is bontjuk, jó néhány téglát kikapunk ebből a bizonyos falból ma, hiszen szervezetünk egyik célja, hogy a kortárs irodalom valóban élő irodalommá váljon az olvasóban. Biztosan változatosak lesznek a reakciók a 4-es, 6-oson, de ha sikerül akár csak egy kicsit kizökkenteni az utazóközönséget a szokott rutinjából, már megérte.
A szervezők szerint a villamosozás köztes állapota – amikor fizikailag úton vagyunk, de fejben sehol – tökéletes terep a befogadásra. „A villamoson ülve, zötykölődve, a város zajával együtt a versek is másképp szólalnak meg: elég egy-egy szó, egy sor, ami elgondolkodtat. Mintha egy pillanatra jegyet válthatnánk önmagunkhoz” – tették hozzá.
17
A 611-es fedélzetén
A projekt szíve azonban a Deák tér közepén, a 47-49-es villamos vágányain dobogott. Itt parkolt le az a barna-krémszínű nosztalgiakocsi, a 611-es szerelvény, amely ezen a napon nem utasokat, hanem szavakat szállított. A faborítású, lakkozott ablakkeretek és a sárgaréz kiegészítők patinája között a hallgatóság karnyújtásnyi közelségbe került az alkotókhoz.
A szerelvény belseje az esemény alatt egyfajta sűrű, mégis meghitt irodalmi szentéllyé lényegült át.
A kinti, modern Budapest zaját a kocsi nehéz fafalai rekesztették kívül. Odabent, a mennyezetről lógó, hagyományos bőrkapaszkodók és a míves lámpák lágy fénye alatt az utasok nem csupán nézőkké, hanem a versfolyam részeseivé váltak. Ebben a fojtogatóan intim közegben a délután egyik legmeghatározóbb pillanata Fancsali Kinga fellépése volt. Karizmatikus, sallangmentes jelenléte azonnal csendet parancsolt a kocsiban rekedt tömegnek. Felolvasása kíméletlen pontossággal hozta be a belső szorongások képeit, a „döglött lovak” és az „olajfoltos benzinszag” világát, ami éles kontrasztot alkotott a kinti tavaszi napsütéssel.
A felolvasás súlyos csendjét végül két fiatal lány törte meg, akik az utasok közül furakodtak előre a mikrofonhoz:
– Ne haragudj, megkérdezhetjük, kinek a verseit olvastad fel? – suttogta egyikük kíváncsian.
– Én vagyok a szerző, ezek az én verseim. A kötetemet amúgy ott lent, a villamos mellett meg is tudjátok vásárolni – válaszolta Kinga egy félmosoly kíséretében.
[…]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!