Az ukrán kormány azt reméli, hogy a magyarországi választás eredménye az Ukrajnát segítő, 90 milliárd eurós európai uniós hitelcsomag felszabadításához vezet, és lehetővé teszi az Oroszországgal szembeni újabb EU-szankciók életbelépését is – jelentette ki az MTI tájékoztatása szerint Andrij Szibiha külügyminiszter az Ukrinform hírportál párizsi tudósítójának adott interjúban.
A tervek szerint április 12-én választásokat tartanak Magyarországon, és reméljük, hogy ez elvezet a szankciócsomag akadályozásának feloldásához. Lehetővé teheti a 90 milliárd euró kölcsön folyósítását is
– fogalmazott a miniszter, aki a világ hét legfejlettebb iparú országának (G7) külügyminiszteri találkozója után nyilatkozott.
Hozzátette, hogy ezeket a témákat felvetette a G7-külügyminiszterekkel folytatott találkozóin. Tárgyalópartnereinek azt is hangsúlyozta, hogy minderre Ukrajna makrogazdasági-pénzügyi stabilitásának biztosításához van szükség. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és az európai vezetők már megállapodtak a kölcsön első részének folyósításáról – tette hozzá.
Andrij Szibiha kijelentette: meggyőződése szerint az Európai Unió pozíciója továbbra is szilárd. Annak szükségességén alapul, hogy „nyomást kell gyakorolni annak a célnak az elérése érdekében, hogy Oroszország háborús gépezetét megfosszák eszközeitől brutális agressziójának folytatásához” – hangoztatta. A miniszter elfogadhatatlannak nevezte, hogy egyetlen ország, Magyarország gátolja az uniós szankciós csomagot.
Egyetlen ország, visszaélve európai uniós és NATO-tagsági státuszával, lényegében túszként tartja fogva az egész EU-t és szankciós politikáját
– vélekedett. Hozzátette, hogy ezen a téren „nagyon határozott értékeléseket” hallott tárgyalópartnereitől, és „a készség új szintjét érzékelte” arra, hogy „reagáljanak az ilyen nyíltan megosztó politikára”. „Azt hiszem, hamarosan előrelépést várhatunk ezen a téren” – tette hozzá. Elmondta azt is, hogy Franciaországban Ukrajna EU-csatlakozásának útjáról is tárgyaltak, elsősorban arról, hogy ahhoz világos menetrendet kell kialakítani pontos dátumokkal.
[…]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!