Ahogy korábbi cikkünkben is beszámoltunk róla, a budai Várban látványos bemutatón rántották le a leplet két önvezető járműről. Palkovics László, iparági vezetők és Maya Kadosh, Izrael magyarországi nagykövete a Belügyminisztérium épülete előtt mutatta be a fejlesztési platformként szolgáló járműveket.
A bemutatott modellek Level 2+ szinten működnek, vagyis képesek önállóan kormányozni és fékezni, de a vezető folyamatos jelenléte és figyelme szükséges. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az autó akár el is viheti a sofőrt egyik pontból a másikba, de a kormányt nem lehet elengedni, és végig figyelni kell a forgalmat.

A technológiát az izraeli Mobileye biztosítja, a bemutatott jármű pedig a Zeekr 001 volt, a kínai Geely prémium elektromos modellje, amely nagy teljesítményével és hatótávjával szolgál fejlesztési alapként.
A cél ugyanakkor ennél jóval ambiciózusabb: a kormányzati szándék szerint még az év vége előtt elérhetővé válhat a Level 4-es autonómia bizonyos körülmények között, amikor már „hands off, eyes off” módon működik az autó, azaz akár könyvet is olvashatunk a volánnál. Ez azonban csak meghatározott helyzetekben lehetséges, például adott útszakaszokon vagy kedvező körülmények között (például világosban). A teljes, minden helyzetben működő önvezetés (Level 5) továbbra is távolabbi cél.

Palkovics László arról is beszélt, hogy a következő időszakban ezek a járművek nemcsak Budapesten, hanem más nagyvárosokban is megjelenhetnek, amelyek gyakorlatilag valós tesztkörnyezetté válhatnak.
Őszinte képet akarnak festeni az önvezető autókról
A bemutatót szakmai beszélgetés előzte meg, ahol a résztvevők a mesterséges intelligencia valós képességeiről és korlátairól beszéltek. Szászi István, a Bosch-csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban rávilágított, hogy az önvezetés és a humanoid robotika között sok a közös pont, mert mindkét területen hasonló problémákat kell megoldani a szenzorikától a környezetértelmezésen át a beavatkozásig.
Felidézte, hogy a korábbi, szabályalapú rendszerek rendre elvéreztek az extrém, nehezen modellezhető helyzeteknél (corner case). A generatív mesterséges intelligencia ezzel szemben már olyan szituációkra is képes reagálni, amelyekre korábban nem volt válasz.
A beszélgetésbe bekapcsolódó Amnon Shashua professzor, a Mobileye – egy közlekedésirányítási rendszert fejlesztő cég – alapítója szerint a mesterséges intelligencia hatása messze túlmutat az autózáson. Úgy látja, hogy a fejlődés egyik korlátja ma az, hogy kevés a valódi szakértő, miközben a társadalom előrehaladása tőlük függ.
Ha az AI képes lesz magas szintű szakértői feladatokat is ellátni, az jelentős áttörést hozhat.
Ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy a jelenlegi rendszerek még nem kiforrottak. Az AI sokszor mintázatfelismerésre és előrejelzésre épül, ami nagy adatmennyiséggel látványos eredményeket ad, de bizonyos problémák továbbra is különösen nehezek. Kiemelte a „reward hacking” jelenséget is, amikor a rendszer nem a valódi célt, hanem annak torzított változatát optimalizálja. Ezért szerinte az egyik legfontosabb kérdés ma az, hogyan […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!