Fölényes győzelmet aratott 2022-ben a Fülöp-szigeteki elnökválasztáson ifjabb Ferdinand Marcos és a korábbi elnök, Rodrigo Duterte lánya, Sara Duterte-Carpio szövetsége. Azóta azonban az elnök és alelnök, valamint édesapja között jelentősen elmérgesedett a viszony. A személyes ellentétek mellett a két család politikai céljai is eltérőek, a küzdelem pedig az ország kül- és belpolitikája területén egyaránt megfigyelhető.
Sokak szerint elkerülhetetlen volt, hogy a 2016-2022 között hivatalban lévő elnök Duterte és Marcos összecsapjon, mert a szövetség, amelyet családjaik 2022-ben kötöttek, az volt, hogy „bármi áron megnyerjék a választást – és ennyi”. Amikor a Duterte családdal való kapcsolatáról kérdezték, ifjabb Marcos is elismerte: „ez bonyolult”.
Ők ketten azonban továbbra is kényelmetlen politikai szövetségesek maradtak, egészen 2024 januárjáig, amikor Duterte „drogfüggőnek” nevezte Marcost, és katonai puccs ötletét vetette fel az elnök leváltása érdekében. A rákövetkező héten Duterte egy aláírásgyűjtő kampány keretében már szülőföldje, Mindanao függetlenségére szólított fel. Nemrég Duterte „bőgőmasinának” nevezte az elnököt, amiért ismételten bírálta az ő dél-kínai-tengeri politikáját, trágár szavakkal gúnyolta, és megkérdőjelezte, hogy elvégezte-e a főiskolát.
Marcos viszonylagos nyugalommal reagált. Elviccelte, hogy Duterte drogvádjai a fentaniltól való függőségéből eredhetnek, amelyet a volt elnök egy motorbaleset után kezdett használni. Marcos nemzetbiztonsági tanácsadója eközben megerősítette, hogy Mindanao bármilyen elszakadási kísérletére erővel válaszolnának.
A látványos szakítás sokakat meglepett
A választások után mind az elnök, mind az alelnök többször is hangsúlyozta, hogy továbbra is összhangban vannak. Vitás kérdések azonban folyamatosan felmerültek. 2022 májusában Duterte-Carpio jelezte, hogy védelmi miniszter szeretne lenni, de helyette az oktatási tárcát kapta meg. Amikor tavaly 650 millió Fülöp-szigeteki peso (11,5 millió dollár) „bizalmas pénzeszközöket” kért a hivatala diszkrét felhasználásra, heves bírálatokat kapott, és visszavonta a kérését. Később kiderült, hogy 2022-ben 125 millió pesót kapott bizalmas pénzeszközként, és a teljes összeget 11 nap alatt elköltötte. A támadásokkal szemben Marcos nem védte meg őt. Az idősebb Duterte pedig nyilvánosan siránkozott, hogy lánya nem indult az elnökségért, Marcost pedig beiktatása előtt „gyengének” és „elkényeztetett gyereknek” nevezte.
A családi viszály a felszínen Marcosnak a Fülöp-szigeteki alkotmány módosítására tett kísérleteiben gyökerezik, amelyet 1987-ben ratifikáltak, miután apját eltávolították a hatalomból. Az idősebb Ferdinand Marcos 1965-1987 között volt elnök, aki diktátorként kormányozta az országot. Ellenfeleit kíméletlenül félreállította, egy korrupt, kleptokrata rendszert hozott létre, amelyből csupán közvetlen környezete gazdagodott, miközben az ország a csőd szélére került.
Felesége, Imelda Marcos – a jelenlegi elnök édesanyja – hírhedt volt luxus életmódjáról, többek között egy 3000 cipőből álló gyűjteménnyel is rendelkezett. Miután az USA megvonta a támogatást Marcostól, a család Hawaiira távozott, de Imelda és gyermekei, az idősebb Marcos 1989-ben bekövetkezett halálát követően, hazatértek és azóta is fontos szerepet töltenek be a politikai életben. Noha a Marcos-rendszerrel szemben az 1980-as években jelentős társadalmi ellenállás bontakozott ki – ami hozzájárult a diktatúra bukásához – mára sokak szemében a Marcos-család tagjainak politikai törekvései vonzó alternatívát jelentenek.
Az ifjabb Marcos azt mondta, hogy enyhíteni akarja a külföldi befektetésekre vonatkozó alkotmányos korlátozásokat. Duterte azonban azzal vádolta az elnököt, hogy a hatalom megszilárdítására törekszik. Marcos és szövetségesei át akarják állítani az országot az elnöki rendszerről a parlamentáris rendszerre, ahol a kormányfőt a kongresszusi többség választja. Ez meghiúsíthatja Duterte-Carpio terveit, hogy 2028-ban – amikor Marcosnak lejár a mandátuma – induljon az elnökválasztáson.
Duterte-Carpio népszerűsége nagyrészt apja népszerűségéből ered, aki 2016-ban kívülállóként megnyerve az elnökséget, megtörte a dinasztikus ciklust. Az idősebb Duterte, aki az alkotmány értelmében nem indulhatott újra az elnökválasztáson, most saját családi örökségét […] A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE! Forrás: *Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
https://index.hu/kulfold/2024/04/30/fulop-szigetek-duterte-marcos-hatalom-viszaly-valasztasok/