A miniszterelnöki főtanácsadó beszédében elmondta: Magyarország kassai és lendvai főkonzulja kezdeményezésére indult el a kortárs művészek forgószínpadszerű bemutatkozása a különböző határon túli térségekben. A cél az volt, hogy az egyes közösségek megismerjék egymás művészeit, alkotásait – hangsúlyozta Szili Katalin, hozzátéve, hogy ezzel hidat képeznek egymáshoz, megteremtve az egységes Kárpát-medencei kortárs kulturális teret. Jelezte: a kiállítás címe, az Adj király katonát!, nem csupán a mindannyiunk által ismert gyermekjáték hívó mondata, hanem egyben utal a szomszédban dúló háborúra is, a háború és a béke kontextusában megjelenítve alkotásait. Szabó Ottó fest, rajzol, ír, tervez, szervez, tehetségeket gondoz, nevéhez fűződik a Nemzeti Rovás Alkotóközösség és a Rovás Szabadakadémia is – mutatott rá.
Művei a test-lélek, fény-árnyék, fekete-fehér ellenpontokból sarjadnak, melyeket a művész állhatatossága és hite keretez– húzta alá. Kovács Ágnes, a kassai MaJel Rovás Központ igazgatója hangsúlyozta: Szabó Ottóra jellemző, hogy érzéseit, értelmezéseit dolgozza fel. Nyitott kompozícióit bármikor továbbgondolja, a nézőt is közös elmélkedésre invitálja, képeibe minden kiállítása előtt belefest, mint ahogy ezekbe is belefestett – mondta.
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!