Hirben.hu Hírben jók vagyunk! A hétvégén tartották a török elnökválasztás második fordulóját, miután a két héttel korábbi, a parlamenti választásokkal egy időben tartott első fordulóban a három jelölt közül egyik sem szerezte meg a győzelemhez szükséges 50 százalék plusz egy szavazatot.
Pedig Erdogan egyre autoriterebbé váló, már több mint 20 éve tartó hatalma során először nézett szembe valódi veszéllyel, hogy akár el is veszíthet egy választást, mivel létrejött egy hat pártból álló, a balközép, kemalista – tehát szekuláris – Köztársasági Néppárttól (CHP) kezdve egészen a szélsőjobboldali Jó Pártig (IYI) terjedő ellenzéki összefogás, aminek elnökjelöltje a CHP-pártelnök Kemal Kilicdaroglu lett.
Emellett a regnáló elnök rendkívül súlyos külső és belső válságokkal nézett szembe: a gazdaság helyzete finoman fogalmazva is kiábrándító, az infláció az egekben – tavaly arról ment a vita, hogy az infláció a 85 százalékos hivatalos adatok szerint tetőzött, vagy a független szakértők szerinti 176 százalékon –, a korrupció régóta nehezíti a fejlődést, emellett a februári, több mint ötvenezer ember életét követelő földrengésekre adott kormányzati reakciót is többen kritizálták.
Ennek ellenére Erdogan behúzta a győzelmet: a második fordulóban 84,3 százalékos részvétel mellett a szavazatok 52,16 százalékát szerezte
– ez mintegy 28 millió szavazót jelent. Igaz, még nem minden urnát nyitottak fel, azonban Kilicdaroglunak ez már így is behozhatatlan előny, így az éjszaka folyamán hivatalosan is Erdogant hozta ki győztesnek a Legfőbb Választási Tanács, az YSK.
Csoda kellett volna az ellenzék győzelméhez
A legtöbb elemző azt várta, hogy a második forduló ugyan szoros eredményt hoz, de ott Erdogan felé áll a zászló: mint azt a választási felvezetőknek kifejtettük, a pálya eleve a regnáló elnök és pártja, az AKP felé lejtett, ráadásul az első fordulóból kieső, leginkább a migrációval kampányoló szélsőjobboldali Sinan Ogan – az első fordulóban a szavazók 5,17 százaléka, mintegy 2,81 millióan szavaztak rá – is arra buzdította híveit, hogy az inkumbens Erdogant támogassák.
A válságokat, amikkel az ország szembenéz, az ellenzék nem tudta teljesen kihasználni, mivel Erdogan már az első fordulóban is amellett érvelt, hogy ilyen helyzetben egy erőskezű, határozott vezetőre van szüksége az országnak.
Ráadásul miután pártja, az AKP és a vele szövetségben induló jobboldali-iszlamista pártok abszolút többséget szereztek a 600 tagú török parlamentben, a győzteshez való húzás is Erdogant segítette: már az egy időben tartott parlamenti választás és az elnökválasztás első fordulójában is amellett érvelt, hogy a rá és pártszövetségére adott szavazat a stabilitást és a folytonosságot jelenti, miközben az összeálló ellenzék az ideológiai ellentétek miatt bizonytalanságot, ráadásul kormányzati tapasztalatuk sincsen.
Emellett szintén gyengítette Kilicdaroglu esélyeit, hogy az első fordulóban a vele összefogott pártokkal karöltve azzal az ígérettel kampányolt, hogy megválasztása esetén visszatérnének a 2018-ban bevezetett elnöki rendszer helyett a parlamenti rendszerhez. Mivel a parlamentben ellenzékbe kerültek, ez így teljesen esélytelenné vált: a parlamentáris rendszerhez való visszatéréshez ugyanis alkotmányt kellene módosítani, amihez háromötödös többség kellene a parlamentben.
Mint arra az első fordulót megelőző választási felvezető cikkünkben Pénzváltó Nikolett Törökország-szakértő felhívta a figyelmet, ennek ellenére viszonylag pozitív kampányt vittek a jelöltek: Erdogan több szociális kiadást is bevezetett […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!