A bányamágnás most a Sydney-i Operában tett ígéretet, hogy cége, a Blue Star Line megépíti „a szerelem hajóját, a stílus és a luxus csúcsát”. Palmer több mint egy évtizede a londoni Ritzben fogadkozott, hogy a Titanic II-vel valóra váltja élete álmát – emlékeztetett a Guardian.
Vajon a projekt átverés vagy reklámfogás? – tudakolta akkor egy riporter, Palmerből pedig önkéntelenül kibukott egy „bullshit”. „Baromság” – válaszolta magabiztosan, és hozzátette, „annyi pénze” van, hogy akár tíz Titanicot is rendelhetne.
Mindenki pontosan emlékszik: a több mint tíz éve beharangozott Titanic II sosem készült el, pedig már azt is belengették, hogy 2016-ban indul első útjára. Nem jött össze.
Közben 2014-ben a koppintást mesteri fokon űző Kínában is nekiláttak a Titanic replika elkészítésének. Azt sosem tervezték vízre bocsátani.
Egy szecsuáni vidámparkban állították volna ki, ahol egyidejűleg több százan próbálhatták volna ki a „hajótörés élményét”.
Ezt a másolatot sem fejezték be.
Clive Palmer első tervének benyújtása óta a canberrai törvényhozás képviselője volt, újjáélesztett egy pártot, dollármilliókat költött ügyvédekre, idegenforgalmi vállalkozásokra és költséges kampányokra.
A Titanic II álma közben 2015-ben szertefoszlott, miután egyik cége és annak kínai partnere közötti vita kimerítette az anyagi forrásokat. Négy éve újra belengette elképzelését, és 2022-re hirdette meg a Titanic II kihajózását. A csúszásért most a járványt okolta.
„Szórakoztatóbb, mint a pénzemet számolni”
„Most több a pénzem, mint valaha” – mondta Sydney-ben, és fogadkozott, hogy ezúttal semmi sem fogja kisiklatni terve valóra váltását. A 70 éves milliárdos hozzátette: nem akar úgy meghalni, hogy nem hagyott maga után „semmi maradandót”.
Sokkal szórakoztatóbb a Titanic mását megépíteni, mint otthon ülve a pénzemet számolni
– érvelt Palmer.
Bízik abban, hogy a hajógyártás jövő év elejére tervezett megkezdéséhez sikerül idejekorán megfelelő kivitelezőt találnia.
A <a href="https://www.bluestarline.com.au/" […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/kulfold/2024/03/18/ausztralia-titanic-clive-palmer-hajozas-luxus-oceanjaro-kina/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!