Az Egyesült Államok megkezdte egy kormányellenes szíriai fegyveres szervezet létrehozását az Iszlám Állam nevű terrorszervezet harcosainak bevonásával – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a török, a szíriai és az iráni hivatali kollégájával megtartott szerdai moszkvai találkozóján.
A cél világos – felhasználni ezeket a harcosokat a Szíriai Arab Köztársaság törvényes hatóságai ellen, a helyzet destabilizálására az országban
– mondta Lavrov a RIA Novosztyi hírügynökség szerint három órán át tartó egyeztetést megnyitva. A találkozón Lavrov mellett Mevlut Cavusoglu török, Fejszál Mekdad szíriai és Hosszein Amirabdollahián iráni külügyminiszter vett részt.
Az orosz külügyminiszter szerint az amerikaiak azt tervezik, hogy más terrorszervezetek és a helyi arab törzsek képviselőit is bevonják a Rakka körül felállítandó, új kormányellenes fegyveres alakulatba. Emlékeztetett arra, hogy ezt a problémát a négy ország védelmi minisztere a közelmúltban megvitatta Moszkvában, és megállapodott abban, hogy közös ellenintézkedéseket hoz.
A TASZSZ orosz állami hírügynökség emlékeztetett arra, hogy februárban az orosz Külső Hírszerző Szolgálat (SZVR) közölte: az Egyesült Államok a szíriai el-Tanf bázison kiképzést folytat az Iszlám Állam terrorszervezethez kötődő dzsihadista csoportok harcosainak Oroszországban és más FÁK-országokban végrehajtandó terrortámadásokra – írja az MTI.
Lavrov javaslatot tett egy olyan útiterv szakértői szinten való kidolgozására a két ország külügyminiszterének következő találkozójáig, amely a szíriai-török kapcsolatok rendezését szolgálná. Mint mondta, a terv részleteiről az államfőket tájékoztatni fogják.
Az orosz tárcavezető szerint a négyoldalú találkozó minden részvevője egyetért abban, hogy a dokumentumban rögzíteni kell valamennyi ország szuverenitása, területi integritása, függetlensége és egysége, valamint az ENSZ Alapokmányának céljai és elvei melletti elkötelezettséget. A felek által támogatott kulcsfeladatnak nevezte a szíriai menekültek biztonságos és önkéntes visszatérésének biztosítását is.
Mindannyian érdekeltek vagyunk a Szíria és Törökország közötti jószomszédi kapcsolatok mielőbbi helyreállításában, az egyenlőség és kölcsönös előnyök elve alapján
– mondta a miniszter, aki kifogásolta, hogy a nyugati szankciók akadályozzák a Szíriába irányuló segélyszállítmányokat.
Méltatta a partnerek közötti szoros együttműködést “a terrorizmus és a terrorszervezetek minden megnyilvánulása elleni, megalkuvásmentes küzdelem”, valamint a „kívülről táplált” szeparatista tendenciák elleni közös fellépés érdekében. Hangoztatta, hogy a felek nem fogadják el a durva külső beavatkozást a térség ügyeibe, […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/kulfold/2023/05/10/lavrov-sziria-usa-terroristak-hadsereg-polgarhaboru/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!