A jobbközép-kereszténydemokrata Európai Néppárt ismét a tőle jobbra álló képviselőcsoportokkal fogadott el egy, a migrációt érintő álláspontot az Európai Parlamentben március 26-án, az ezúttal Brüsszelben tartott miniplenárison.
A jelentés az Európai Parlament és a Tanács rendeletjavaslatáról a harmadik országbeli állampolgárok Unióban illegálisan tartózkodók visszatérésére vonatkozó közös rendszer létrehozásáról c. állásfoglalásában az EP megszavazta saját álláspontját a témát illetően, így a közeljövőben megkezdődhetnek a tárgyalások a parlament és a tagállamok kormányait tömörítő Európai Unió Tanácsa (röviden: Tanács) között.
Az állásfoglalást, ami felhatalmazza a téma jelentéstevőjét, hogy megkezdje a tárgyalásokat a Tanáccsal, az EP 389 igen, 206 nem és 32 tartózkodás mellett fogadta el, és az Európai Néppárt mellett azt a részint Orbán Viktor által alapított Patrióták Európáért, az ECR, valamint a Szuverén Nemzetek Európája képviselői támogatták, de néhány liberális és szocialista is megszavazta azt – a szavazás után néhány jobboldali és szélsőjobboldali EP-képviselő felállva tapsolta meg az eredményt, hiszen sajtóhírek szerint a Néppárttal közösen dolgozták ki a módosító indítványokat.
A jelen lévő magyar EP-képviselők közül azt mindenki támogatta.
A szavazás jegyzőkönyve szerint a Tisza Párt delegációja a távol maradó Magyar Pétert leszámítva igennel szavazott – más témákban a mai nap folyamán a párt EP-képviselői egyáltalán nem nyomtak gombot –, ahogy a hiányzó Gyürk Andrást leszámítva a Fidesz–KDNP, valamint a Mi Hazánk is. Magyaron és Gyürkön kívül a Demokratikus Koalíció két EP-képviselője nem volt jelen Brüsszelben a szavazásnál.

Ezzel ismét lebomlott az amúgy is már csak roskadozó politikai karantén a szélsőjobboldallal szemben.
Új eszközöket adna az EP a kitoloncoláshoz a tagállamoknak
Az EP a tagállamokkal folytatott tárgyalások során azt az álláspontot képviseli, hogy többek között a tagállamok szorosabban együttműködjenek a kiutasított, […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!