Az iráni Iszlám Forradalmi Gárda (IRGC) közölte, hogy nem enged elhagyni a közel-keleti térségből „egyetlen liter olajat sem”, amennyiben az Egyesült Államok és Izrael folytatja az iráni célpontok elleni támadásokat – számolt be a Reuters.
Az iráni szervezet szóvivője szerint a háború befejezéséről is Teherán dönt majd, Donald Trump kijelentéseit pedig „képtelenségnek” nevezte.
A fenyegetés különösen súlyos, mivel a világ olajellátásának mintegy ötöde a Hormuzi-szoroson halad át.
A Reuters szerint a harcok miatt a szoros gyakorlatilag már több mint egy hete működésképtelen, a tankerek nem tudnak áthaladni, a termelők pedig kénytelenek visszafogni a kitermelést, mert a tárolókapacitások megteltek.
Az iráni külügyminiszter, Abbász Aragcsi arról is beszélt, hogy Teherán a közeljövőben nem kíván újra tárgyalóasztalhoz ülni az Egyesült Államokkal. Mint fogalmazott, „keserű tapasztalat” volt számukra a korábbi tárgyalási folyamat, amely szerinte végül amerikai támadásokba torkollott.

Trump szerint közel a háború vége
Donald Trump amerikai elnök ezzel szemben azt állította, hogy az Egyesült Államok már jelentős károkat okozott az iráni hadseregnek, és a konfliktus a vártnál gyorsabban lezárulhat. Ugyanakkor világossá tette: Washington rendkívül keményen reagálna, ha Irán megpróbálná blokkolni az olajszállítást.
„Ha Irán bármit tesz, ami megállítja az olaj áramlását a Hormuzi-szoros területén, akkor az Amerikai Egyesült Államok HÚSSZOR erősebben fog lecsapni rájuk, mint eddig”
– írta az amerikai elnök a Truth Socialön.
Donald Trump egy hétfői sajtótájékoztatóján
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/kulfold/2026/03/10/iran-olajblokad-donald-trump-valaszcsapas-hormuzi-szoros/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!